A minap egy beszélgetés közben feltették nekem a nagy kérdést: voltaképp mik is az inzulinrezisztencia tünetei?
Elkezdtem sorolni, és rövidesen úgy éreztem magam, mintha valami teljesen irreális dologról, egy mitikus szörnyről, de legalábbis a hétfejű sárkányról magyaráznék. Ez is lehet tünet, meg az is. Sőt, az ellenkezőjük is.
Tulajdonképpen teljesen érthető, hogy kicsit hitetlenkedve néztek rám, tényleg elég bután néz ki, hogy nem tudjuk felsorolni pontosan, mi lehet az IR jele és mi nem, és elég megfoghatatlan ez a “mindenkinél más” magyarázat is. És talán az sem csoda, hogy sokan valami új divathóbortnak, univerzális kifogásnak tartják az IR-t, ami minden nyavalyáért okolható.
Jöjjön tehát a bővebb kifejtés, hogy miért is olyan ködös ez az egész inzulinrezisztencia téma, miért nem lehet pár mondatban pontos választ adni egy ilyen egyszerűnek tűnő kérdésre és miért olyan nehézkes olykor diagnózishoz jutni. De először is, indítsunk egy kicsit távolabbról….
Mi is az az IR, inzulinrezisztencia?
Az inzulinrezisztencia alapjában véve egy öröklött – és öröklődő – genetikai hajlam, ami viszonylag sokunkban (egyes becslések szerint a lakosság felében) megvan. Méghozzá kortól és nemtől függetlenül!
Problémát akkor kezd okozni, ha “összejönnek a dolgok”, és bizonyos tényezők aktiválják: ilyen lehet a nem megfelelő táplálkozás, nem megfelelő fizikai aktivitás, stressz – akár egy hirtelen jött stresszhatás, akár egy régóta fennálló helyzet, amivel besokalunk. És egyszercsak elkezd szép csendben felborulni a szénhidrát-anyagcsere.
Elindul egy lejtőn lefelé, aminek alján majd a 2-es típusú diabétesz és annak lehetséges szövődményei állnak, út közben pedig szert lehet tenni olyan járulékos “finomságokra”, mint pl. pajzsmirigy problémák, PCOS, nehezített teherbeesés, etc. Az, hogy kinél milyen gyorsan zajlik ez a folyamat és mikor milyen tüneteket, vagy laborértékeket kezd produkálni, teljesen egyéni. Az viszont biztos, hogy ha nem történik változás, nem kezd dolgozni a folyamat megállításán, akkor lefelé fog haladni azon a bizonyos lejtőn.
Mi történik közben?
Tulajdonképpen kommunikációs zavar támad a sejtek szintjén: a vérárammal érkező cukrot az inzulin nevű hormon lenne hivatott bejuttatni a sejtekbe, kapcsolódna a sejtek inzulin receptoraihoz, melyek így fel tudják venni a cukrot és energiához jutnak. IR esetén ennek a kapcsolódásnak a hatékonysága csökken: a sejtek rezisztensek (ellenállóak) az inzulinnal szemben, így az nem tudja elvégezni a feladatát.
Emiatt aztán a sejtek hoppon – illetve éhen – maradnak, a cukor pedig a véráramban – azt a jelzést küldve az inzulin termeléséért felelős hasnyálmirigynek, hogy még több és több inzulinra van szükség. Így aztán – jobb esetben – végül lecsökken a vércukorszint. Olykor túlságosan is – és jön a hypó. Rosszabb esetben már így sem csökken a vércukor – ami további problémákat vet fel.
Mindennek pedig számos következménye lesz: az étkezések után a vércukor nem olyan ütemben és mértékben nő és csökken, mint normális esetben, a cukor sejtekbe juttatásához – és a vércukor lecsökkentéséhez – pedig jóval több inzulint kell termelni, mint egyébként szükséges lenne. Márpedig a hasnyálmirigy inzulin-termelő kapacitása véges, előbb-utóbb kimerül – ha hosszú időn keresztül kell nagy mennyiségű inzulinnal szabályoznia a vércukor szintet, akkor értelem szerűen ez a kimerülés előbb következik be. Utána pedig a 2-es típusú diabétesz jön.
Van tehát egy alapvető probléma a sejtek energiaellátásával, emellet ingadozó a vércukorszint és – relatíve – magas az inzulinszint, ezek pedig igen sok mindent meg tudnak borítani a szervezetben: kezdve azzal, mennyi energiát használjunk fel és mennyit tartalékoljunk, folytatva a különböző hormonális működésekkel (és itt ne csak a nemi hormonokra gondoljunk), befolyásolják a hangulatunkat, fizikai és pszichés állóképességünket, stb.
Milyen tünetek utalhatnak minderre?
Köszönhetően annak, hogy a szénhidrát-anyagcsere a szervezet egy nagyon alapvető, rengeteg funkcióhoz kapcsolódó folyamata, a felborulása a lehető legváltozatosabb tünetekkel járhat, amiket tényleg nem egyszerű felsorolni és valóban mindenkinél más kombinációban jelentkeznek.
A teljesség igénye nélkül inzulinrezisztenciára utalhatnak:
- Súlyproblémák (“úszógumi”, túlsúly, soványság, étkezéshez és aktivitáshoz képest indokolatlanul magas testzsírszázalék – normál testsúly mellett is)
- Fejfájás, migrén
- Gyengeséggel, remegéssel, heves szívdobogással, légszomjjal, szédüléssel, látászavarral, hányingerrel, hányással járó rosszullétek (természetesen nem kell mindnek megjelennie)
- Ingerlékenység, feszültség, hangulatingadozások, depresszió
- Alvásproblémák, esetleg hajnali rosszullétekre (szédülés, éhség, etc) ébredés
- Fáradtásg, kimerültség, enerváltság
- Farkaséhség, édességvágy, “kajakóma”
- Bőrproblémák – pattanások, gyulladások, zsírosodás, vagy épp bőrszárazság (utóbbi főleg ha már a pajzsmirigy sincs rendben), lassabban gyógyuló sebek, barnás elszíneződés a hajlatokban
- Hajproblémák: zsírosodás, töredezés, elvékonyodás, hajhullás
- Nőknél fokozott szőrnövekedés
- Ciklus- és peteérés zavarok / sperimumszám csökkenése
- Teherbeesési nehézségek, vetélések (sikertelen inszemináció, lombik), terhességi diabétesz kialakulása
- Magas vérnyomás, érelmeszesedés, zsigeri zsír, zsírmáj kialakulása, magas vérzsír (koleszterin) szint
És ne feledjük, az IR nem női probléma: egy olyan állapot, ami korra és nemre való tekintet nélkül felütheti a fejét. Nőként mondhatni szerencsénk van, mert általában érzékenyebben reagálunk, a hormonrendszerünk hamarabb jelzi, hogy valami nem jó. Míg férfiak esetén mire észreveszik, hogy valami nincs rendjén, gyakran már nem csupán IR-ről beszélünk, hanem diabéteszről, metabolikus szindrómáról, szív és érrendszeri betegségekről, daganatos megbetegedésekről, etc.
Hogyan lehet kivizsgálni?
Az inzulinrezisztencia kivizsgálása (“inzulinrezisztencia teszt” és hasonló elnevezések) alatt valamiért mostanában az u.n. cukorterheléses (OGTT- oral glucose tolerance test) laborvizsgálatot szokás érteni, ami ugye áll a glükózoldat elfogyasztásából, no meg 2-3-4-5 vérvételből.
Bár írhatnám, hogy igen, ez ilyen egyszerű, tessék csináltatni egy ilyen vizsgálatot és az így kapott vércukor és inzulin értékek megmutatják majd, hogy minden rendben van-e a szénhidrát-anyagcserével.
Bár ilyen egyszerű lenne.
De nem az.
Igen, az inzulinterheléses vizsgálat nagyon alap. Kéne legyen. Mondjuk ideális esetben még mielőtt lombikozni küldenek valakit, fel kéne merüljön. De nem mindig merül.
Magát a vizsgálatot is csak szakorvos kérheti – olyan, aki hajlandó is kérni, és jogosult is rá (endokrinológus, diabetológus, bizonyos esetekben nőgyógyász). Tehát hiába beszélünk egy nem túl bonyolult, OEP-finanszírozott vizsgálatról, ami elviekben minden biztosított számára elérhető, a gyakorlatban ez nem egészen így van. A szakrendelés beutalóköteles (ha kapunk beutalót), időpontot kapni sokszor hosszú hónapok kérdése, kérdéses, hogy akihez bejutunk kiírja-e majd a vizsgálatot és ha mindez megvan még mindig sokszor találkozni azzal, hogy a labor egyszerűen lehagy egy-két értéket. Ha ezt nem akarja valaki végigvárni, akkor marad a magánlabor, amire viszont nem mindenkinek van anyagi lehetősége.
Ha megvan a vizsgálat, akkor merül fel a következő buktató: nagyon tudni kell, hogy mit nézzünk a kapott értékeken. Nem csak azt, hogy ezek kilógnak-e a referencia tartományból (van-e melletük csillag), hanem értelmezni kell tudni az értékek egymáshoz képest alakulását, arányait is. Igen, vannak bizonyos ráutaló jelek, amiket ha meglát az ember, máris sejtheti, hogy valóban IR-rel van dolga. Ilyen például tipikusan az éhgyomri érték alá eső terhelt vércukor, vagy az emelkedett inzulin értékek (tényleges, vagy relatív hyperinzulinémia). De az is megeshet, hogy a leleten még semmi szembetűnőt nem látunk, mégis tüneteket okoz már az IR. Miért?
Ugorjunk vissza a fenti, lejtős hasonlathoz: a folyamat beindul, a szénhidrát-anyagcsere közbeavatkozás nélkül szép csendben romlik: teljesen egyéni ütemben, és teljesen egyéni tüneteket produkálva. Az egyéni érzékenység miatt az is változó, hogy kinél milyen leletek mellett milyen tünetek jelentkeznek. Ráadásul a tünetek súlyossága sem egyenesen arányos a laboreredmények “csúnyaságával”: van, aki viszonylag ronda leletek mellett is alig vesz észre valamit és van, aki minimális eltéréseket is megszenved.
És itt jön a harmadik buktató a történetben: az inzulinrezisztencia kivizsgálása, a diagnózis kritériumai nem egységesek. Tehát nincs rá szabály, hogy honnantól számít a szénidrát-anyagcsere eltérése olyasminek, amivel foglalkozni kell, mikor, a lejtő melyik pontján kell kimondani az inzulinrezisztencia diagnózisát?
A vélemények erről finoman szólva eltérőek. Vannak orvosok, akik az egész téma elől elzárkóznak, “nem hisznek az inzulinrezisztenciában”. Vannak, akik csak akkor foglalkoznak vele, ha már a vércukor értékek sem stimmelnek, vagy mondjuk az inzulingörbe leugrik a papírról. Vannak, akik az éhgyomri értékek arányaiból számolt HOMA indexre bízzák a kérdés eldöntését és figyelmen kívül hagyják a terhelt értékek változásait….
És vannak, akik ráutaló tünetek mellett akkor is feltételezik az IR jelenlétét, ha a labor még csak minimálisan utal rá. (Alapból nem is szeretnének eljutni odáig, hogy már a laboreredmények is romoljanak.) Pláne, ha a családi anamnézisből is következtetni lehet az öröklött hajlamra.
Amíg tehát az inzulinrezisztenciának nincs standard meghatározása, a diagnózis is legalább annyira egyén/orvosfüggő lesz, mint maga az egész állapot. Ezért fog egyik orvos ezt a másik meg azt mondani, és kezdő legyen a talpán, aki el tud igazodni.
És ugyanezen oknál fogva egyébként kutatni is nehézkes az inzulinrezisztencia előfordulását, összefüggéseit más problémákkal, mint pl. a PCOS-el.
A kivizsgálás tehát nem csak a terheléses vérvételből áll, elég sok mindent figyelembe kell venni:
A tüneteket. Igaz, sokszor az IR gyanújáig sem könnyű eljutni – pont azért, mert annyira sokféle tünetet tud okozni, hogy az embernek eszébe sem jut összefüggést keresni közöttük. (Mondjuk a felborult ciklus, a délutáni fejfájás és aközött, hogy mindjárt megesz valakit, ha nem kap csokit. ) A legtöbben évekig járnak egyik tünettel az egyik szakrendelésre, másik tünettel a másik szakrendelésre és fel sem merül bennük, hogy ezek között kapcsolatot kellene keresni.
A leleteket: vérkép, cukor és inzulin terhelés, hormonok, vitaminszintek, ultrahang, stb
Bármilyen ráutaló jelet, amiből következtetni lehet az öröklött hajlam meglétére: volt-e cukros a családban? Elhízás? Pajzsmirigy gondok? Szív és érrendszeri betegség? Gyakori vetélés? Daganatos megbetegedés? Egy nagynéni, akinek sosem lett gyermeke?
Sokszor nehezíti a felismerést a hajlam öröklődése: ha az ember úgy nő fel, hogy pl. az ő családjukban már csak ilyen “nehézcsontúak” a rokonok, magas a vérnyomásuk és a nagymamának is kevés volt a haja, talán fel sem merül benne, hogy lehetne ez másképp is.
És eközben el kell tudni különíteni, hogy mindezeknek valóban az IR áll-e a hátterében, vagy esetleg felmerül valamilyen más egészségügyi probléma (is)?
Ezért olyan fontos, hogy az egész emberrel és az ő állapotával foglalkozzanak, ne csak a laboreredményeit kezelgessék. És ezért mondják, hogy a terheléses vizsgálattal az inzulinrezisztencia gyanúját megerősíteni lehet csak, de kizárni nem.
És hogy mit lehet tenni, míg az ember időt, energiát és pénzt nem kímélve a végére jár ennek az egésznek?
Szerencsére nagyon is sokat. Az inzulinrezisztencia kezelésének kulcsa alapvetően a saját kezünkben van: abban, ahogyan élünk, ahogyan táplálkozunk, ahogyan mozgunk… Divatos szóval: az életmódunkban. Ezen máris el lehet kezdeni dolgozni: információt gyűjteni és elkezdeni a változtatásokat. Mivel az IR esetén ajánlott életmód alapvetései történetesen pont ugyanazok, mint amit általában az egészség megőrzése érdekében ajánlanak, még csak attól sem kell tartanunk, hogy ártunk magunknak vele. Mind a kiegyensúlyozott, rendszeres táplálkozással, a jól megválasztott, rendszeres sporttal, mind pedig a lelki egészségünk ápolásával csak nyerhetünk – akár van IR, akár nincs.
160_gramm alapok anyagcsere baba CH CHszámolás cukor cukorterhelés diagnózis dúla fogyás Férfi IR GDM GI gyorsCH inzulinrezisztencia IR iretrend IR Nyelviskola IRélet IR és PCOS kivizsgálás lelkipillér nyár PCOS pillérek PoCaKoS PoCaKoS Napló recept reggeli sport szoptatás szénhidrát szülés tapasztalat terhességi diabétesz tünetek vadkovász vajúdás várandósság Ét-rendező édesség élesztőnélkül életmód életmódváltás
