Hipó, az IR-esek réme – hogyan kerüld el, vagy mit csinálj, ha már megvan a baj

Facebookgoogle_pluspinterestlinkedin

Néha én is elszúrom. A múlt héten is ez történt. Pedig jó ideje elég baráti viszonyban éldegélek az inzulinrezisztenciámmal, idejét sem tudom már, mikor voltam rosszul utoljára. Talán, amikor a nagyobbikom volt akkora, mint a pici most: bő 3,5 éve. Sajnos amilyen ritkán vagyok rosszul, olyan viharos a helyzet, ha mégiscsak sikerül borítani a bilit.

Ez a mostani is, hipó volt a javából.

 

A legtöbb IR-es ismeri ezt az állapotot – ha nem, akkor vagy nagy mázlista, vagy csak nem tudja, mik a jelei annak, hogy bizony ő is megnyerte magának a dolgot…
Maga a “hipó” szó a hipoglikémia (alacsony vércukorszint) kifejezés becézett változata, és a drasztikus vércukor-csökkenést, no meg annak velejáróit értjük alatta.

Tünetei sokfélék lehetnek, kezdve az olyan egyértelmű jelekkel, mint pl. éhség (no nem az a kis normális fajta, hanem amikor MUSZÁJ enni. MOST. Azonnal. Lehetőleg csokit.) folytatva olyan kevésbé behatárolhatókkal, mint a fejfájás, fáradtság, ingerlékenység, egészen az olyan még kevésbé vicces jelekig, mint a szédülés, remegés, vagy látászavar.
Persze fokozatai is vannak a dolognak: van amikor az ember csak megállapítja, hogy nem lesz ez így jó, enni kell valamit… és van, amikor tényleg durva rosszullétté növi ki magát a dolog.

De nem csak az átmeneti kellemetlenségek miatt érdemes törekedni a hipó elkerülésére, hanem azért is, mert a vércukrunk gyakori, drasztikus ugrálását sem az anyagcserénk, sem a hormonjaik nem viselik túl jól – nem beszélve az életvitelünkről, hiszen egy ilyen rosszulléttel percek alatt munkaképtelenné válhatunk, vagy épp az autóval kellhet félreállni…

Optimális esetben tehát az ember egész egyszerűen megelőzi a dolgot:

 

Odafigyel az étkezésére, azaz rendszeres – és nem túl nagy – időközönként minőségi üzemanyaggal látja el a szervezetét. Ezt biztosítaná már önmagában az IR étrend is, de előrelátóbbak tartanak maguknál “vésztartalékot” (pl. pár keksz, kisdobozos gyümölcslé, vagy épp egy gyümölcs formájában), arra esetre ha borulna a napirend és áthidaló megoldásra lenne szükség a vércukor szinten tartásához.

Ha valamiért mégis úgy alakul, hogy nem tudtunk figyelni és kezd borulni a helyzet – egyéni kérdés, hogy kinek mennyi kilengést (éhezést, félreevést) tolerál a szervezete – akkor annál jobb, minél előbb észrevesszük a korai jeleket – és már akkor gyorsan szénhidrát után nézünk, amikor még csak kezdődne a rosszullét.

Nekem sok minden összejött: az alapjárat fáradtság (baba, 0-24, szoptatás, stb.) mellé a nyári frontok és sok elintézni való: nem csak kimerültem délutánra, de még ugye a figyelmemet is más kötötte le, fel sem tűnt, hogy valami nem kerek. Étrend szempontjából már a reggelinél mellényúltam: a nagy rohanásban csak néhány – amúgy IR-barát – kekszet tömtem magamba, és mentem dolgomra. A tízórai nagyjából rendben volt, az ebéddel viszont megint megcsúsztam, ráadásul nem csak késői és kevés volt, de viszonylag sok volt benne a gyorsan felszívódó szénhidrát. (Amitől meg ugye megpörög az inzulin, és indul a vércukor megint lefelé.) Na ez így egyben már nem volt nyerő.
Mire délután indulnom kellett volna a nagyobbikért és elkezdtem érezni a tompa fejfájást a halántékomnál meg a nyomást a gyomorszájamban (nálam mindig hányingeres migrénnel jön a hipó), már késő volt. Innetől már percek alatt felépült a totális összeomlás Hiába próbáltam volna gyorsan enni valamit, az étel gondolatától még rosszabbul lettem.

 

Márpedig ilyenkor muszáj szénhidrátot bevinni.


Méghozzá gyorsan, gyorsat, hogy mielőbb elkezdje visszahozni a vércukrot normál tartományba.

Erre a célra megfelel némi gyümölcslé, gyümölcspép (gyorsabbak, mint maga a gyümölcs), de ha más nincs, akkor tej, joghurt, urambocsá’ kevésbé IR-barát megoldások, mint pl. személyes kedvencem, az izotóniás ital. (Sokféle helyzetet tudok vele menteni, általában van itthon, na most persze nem volt.)

Jelen esetben a gyerek egyik gyümölcspépét kaptam le a polcról és kezdtem magamba diktálni. Ez kb 10g gyors CH-t jelentett, és nem sokkal később kezdtem érezni, hogy alakul a helyzet. Már kezdtem reménykedni, hogy hamarosan autóba tudom vágni magam és elmenni a nagyobbikért az oviba.

Itt jött volna a következő lépés, hogy az emelkedő vércukrunk hatására megpörgő inzulinunk okozta hullámvasutazást megelőzendő, lassú CH-t eszünk. (Az is kb. 10g lett volna)

Hát sajnos idáig már nem jutottam el, győzött a migrén. Autóba ülésről szó sem lehetett (most először a nagymamának kellett elmennie a “nagy”lányért), szédültem, gyenge voltam, alig láttam ki a fejemből. Végül a gyomrom is úgy döntött, hogy nem hogy bevenni nem szeretne több szénhidrátot, de inkább attól is megválna, ami már lement… majd lényegében kiájultam egy jó másfél órára. (Közben csenben hálát adtam az égnek, hogy a kisebbikem békésen aludt.)
Mire felébredtem, nagyjából helyreállt a rendszer, csak a fáradtság maradt.

Hasonló történik ilyenkor, mint az éjszakai hipó esetében – azaz amikor pl. a vacsit/utóvacsit szúrja el az ember, hajnalra jól leesik a vércukra, jönnek a rémálmok, rosszullét, izzadás, forgolódás -, nevezetesen hogy a máj “vészfunkciója” bekapcsol és korrigálja a vércukor szintet. (Éjszakai hipózók esetén ez okozhat emelkedett reggeli vércukrot.)

A nap további részében már nem szerettem volna különösebben megtornáztatni a hasnyálmirigyem, úgyhogy maradtam a lassú szénhidrátoknál, és sok-sok vizet ittam mellé. Így további rosszullétek nélkül rendeződött a helyzet.

Hát ez történt. Jobban oda kell figyelni. Akkor is, ha az ember szervezete már elég toleráns és kezdjük megszokni, hogy sok minden “belefér”, össze tudnak így jönni a dolgok.


Mellesleg, ilyet lehet összehozni akkor is, ha az ember evés nélkül iszogat egy buliban. Nem szép állapot, szóval tessék résen lenni. És enni.

Kép innen.

Facebookgoogle_pluspinterestlinkedin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.