Keresés
Close this search box.

Alapkenyerem – IR-barát és élesztőmentes

Képet hoztam már róla, jöjjön hát most a recept is: IR-barát, kovászolt, teljes kiőrlésű tönköly kenyérkém alapreceptje.Nálunk hónapok óta ez „a kenyér”- lehet variálni, de így egyszerű formájában is nagyon finom. Több helyen is olvastam már, hogy teljes kiőrlésű liszttel nem is lehet jó kenyeret sütni, tömör lesz, meg savanyú, sőt olyan felvetést is láttam […]

5+1 kellék a sporthoz szülés után

PCOS, IR ide vagy oda, fizikai aktivitás nélkül nincs egészséges élet, ezt már tudjuk. Az emberi testen azért vannak izmok, hogy használjuk őket. Így van ez baba előtt is, utána meg pláne: anyaként már nem csak a saját egészségemért felelek, de azért is, hogy milyen példát mutatok a gyerekeimnek. Kiindulva az első baba tapasztalataiból, igyekeztem […]

IR Nyelviskola 6. lecke: Rendhagyó szabályok – Amikor mindjárt nem is 160 az a gramm…

Mostanában nagyjából a csapból is a 160 grammos „szénhidrátdiéta” folyik. Hogy miért pont ez a szám híresült el, annak annyi a magyarázata, hogy ez lett a kiinduló alap – az IR Nyelviskola eddigi leckéiben is ennyivel számoltunk-, és mivel sokan leragadnak ennél, a 160-as bűvös szám rögzült a fejekben. Hiába mantrázza az ember, hogy ez nem […]

Inzulinrezisztens vagyok – felejtsem el a gyors szénhidrátokat?

“…és akkor már attól sem fogsz a szívedhez kapni, ha azt mondom, az IR étrendben helye van a gyorsan felszívódó, sőt akár még a magas Glikémiás Indexű szénhidrátoknak is.”Így fejeztem be annak idején a Mese a Glikémiás Indexről című írásomat – és innen folytatom most:Miért is nem kell elfelejteni őket, mikor és miért is van […]

IR Nyelviskola 5. lecke – Egyéb szabályok, avagy hetente hányszor ehetünk ezt-meg-azt

Minden IR-es életében eljön a pont, amikor az alapvető szabályok (gyors, lassú, nem számolós, mikor, mennyi…) már egész jól összeálltak és megy már a napi tervezés. Ilyenkor jönnek aztán az “igenám”-ok, az apró kiegészítő szabályok… Ilyenek például a szénhidrátok felszívódását gyorsító és lassító tényezők, de én ezek közé sorolom a “hányszor lehet krumplit, tésztát enni […]

Baba-Mama Napló 2.- IR-rel a szülőszobán

CH pótlás és társai, avagy enni vagy nem enni, ez itt a kérdés… Mégpedig jó kérdés. Mert az ugye egy dolog, hogy az ember lánya több-kevesebb munkával gatyába rázza magát annyira, hogy IR/PCOS mellett is – így vagy úgy, de – megfogan a baba. Egy másik dolog, hogy aztán a baba megtartása és egészséges fejlődése […]

Baba-Mama Napló 1. – Melinda születése

Babám már 2 hónapos, és be kell látnom, hogy idő és energia szűkében kicsit nehezen találok vissza az íráshoz. Hiába no, még fel kell vennem a tempót, be kell állni több gyerekes üzemmódra. Biztos van, akinek megy minden egyből, mint a karikacsapás, én azért megküzdök a dolgok összeegyeztetésével.Node, több témában is ígértem beszámolót, úgyhogy megpróbálom szép […]

Mákos és diós beigli

Advent negyedik vasárnapjára egy beigli receptet hoztam nektek: IR-kompatibilis, zömében lassú CH és élesztő mentes is… :o) (Az eredeti recept M. Edittől származik a Vad-kovászolók csoportból, én ezt gyúrtam át a magam szempontjai szerint.) 6 rúd beigli elkészítéséhez a sütést megelőző este a következő előtésztát kevertem be: 1 dl tejszín 2 dl víz 100g kovász […]

Vadkovász az IR étrendben

Többen kérdeztétek az utóbbi időben, hogy mégis mi az, hogyan készül a vadkovász, amit használok. Bár eredetileg nem terveztem, de akkor kapjon egy külön posztot ő is. :o) Nos a kovásszal barátkozást, ahogy az IR-t is „dobta a gép”, ugyanis felütötte a fejét a családban némi intolerancia a sütőélesztővel szemben: vérvizsgálat mutatta ki, és miután […]

PoCakOS Napló 6. rész – Most már azért terhes vagyok…

Jó rég óta lógok nektek a folytatással – a hetek telnek, és most nézem, hogy jó ég, annak már majd’ 3 hónapja, hogy utoljára írtam a pocakról… Nos ennek oka egyfelől az idő hiány, másfelől hogy annyi minden történt, igazából a pocakosodás ment – hála az égnek – talán a legsimábban az utóbbi hónapokban. Nade […]

A mathbarbara.hu cookie-kat (sütiket) használ!

Oldalam - sok más honlaphoz hasonlóan - Sütiket (cookie-kat) használ a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk a weboldalhasználatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Te adtál meg számukra, vagy más, általad használt szolgáltatásból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.