Keresés
Close this search box.

PCOS, IR ide vagy oda, fizikai aktivitás nélkül nincs egészséges élet, ezt már tudjuk. Az emberi testen azért vannak izmok, hogy használjuk őket. Így van ez baba előtt is, utána meg pláne: anyaként már nem csak a saját egészségemért felelek, de azért is, hogy milyen példát mutatok a gyerekeimnek.

Kiindulva az első baba tapasztalataiból, igyekeztem most is minél hamarabb újra elkezdeni edzeni, egy sokat alvó (de legalább is “ott van, ahová teszem” korú) kisbaba mellett ugyanis még mindig egyszerűbb dolgom van, mint később lesz egy totyogós mellet. Így aztán a cél az, hogy mire a baba egyre több aktív időt igényel majd, addigra én egyre jobb kondiban legyek és rövidebb, pörgősebb edzésekkel is tudjak haladni.
Ehhez viszont először is össze kell pakolni magam, lépésről lépésre (avagy kilazult ízületről elgyengült izomra, vagy mi…) az ehhez szükséges alapvető pontjaimat gondoltam megosztani most veletek:

1.Önismeret

Mint mindig, most is jól jön, ha az ember ismeri magát, a saját működését. Jelen esetben már csak annak megállapításához is, hogy eljött-e az ideje (testileg-lelkileg), hogy elkezdjünk mozogni. Általánosságban érdemes megvárni a gyermekágyas időszak végét, és ellenőrizni, hogy összezáródtak-e a hasizmok, mielőtt nekik esünk.
Jó, ha van egy (reális) célunk is: lehet ez akár csak az is, hogy heti 2x biztosan kiszabaduljunk a rutinpályáról, de lehet ennél konkrétabb célkitűzésünk is. Nem árt kicsit ismerkedni az anyasággal született új énünkkel sem, hogy rájöjjünk, mi az a mozgásforma, ami nem csak plusz egy kipipálni való lesz amúgy is bokros teendőink között, hanem lehetőleg fel is tölt egy kicsit… Lehet, hogy ugyanazok maradnak a kedvencek (vagy mumusok), mint azelőtt, de az is lehet, hogy egész új dolgok esnek most jól. Nem utolsó sorban, bővül a paletta a babával együtt végezhető sportokkal, a baba-mama jóga csak egy a sok közül: lehet a babával spinningelni, táncolni, babakocsival futni…

  1. Edző

Ha az intenzív sétánál bonyolultabb mozgást kezdenénk, én javasolnám, hogy legalább az elején kérjük szakember segítségét. Méghozzá ha lehet, személyesen. Mert:
a, ha sosem főztünk még pl. gulyáslevest, akkor sem vaktában állunk neki, hanem utánakérdezünk, hogyan is kell pontosan. Így van ez a sporttal is: ha még sosem kellett szülés után újraépíteni magunkat, jó ha van, aki segít. Ha meg egyáltalán sosem sportoltunk még, akkor ez a pont hatványozottan igaz. Elvégre fittebbek szeretnénk lenni, nem pedig maradandó nyűgöket begyűjteni.
b, a kimozdulás kifejezetten jóleső is tud lenni, nem beszélve arról, hogy az ember kevésbé hanyagolja el az edzést, ha a megbeszélt időpontban valaki várja.
c, legalább az elején kell valaki, aki visszajelzést ad a fejlődésről és kijavítja a hibákat (ez ugye, neten keresztül nehézkes), megfelelő eszközökkel (pl többféle súlyzó) rendelkezik, de minimum egy egész alakos tükörrel, hogy lásd, mit csinálsz. Ez még akkor is jól jön, ha az ember amúgy nem kezdő már: megeshet ugyanis, hogy szülés után pár héttel egész máshol van pl. egy csípő szélességű állás, mint előtte volt…

  1. Fokozatosság

Ha tehát eljutottunk oda, hogy a babasétáltatáson túlmenően is mozogni kezdjünk (persze előbbi is nagyon jó dolog), akkor a sérülések elkerülése végett, érdemes először nagyon óvatosan, kis terheléssel nekiállni (még az állapotfelmérésnek is…)
Nem sietünk sehova, szép apránként növelve időtartamot, intenzitást, stb, kitartó munkával haladni fogunk. Először a gerincünk, csípőnk, stb stabilitásának kell visszajönni, az un. core izmoknak visszaerősödni, utána fogunk tudni egyéb teljesítményt is kihozni magunkból.
Nem utolsó sorban, apránként haladva észre fogjuk venni, ha valami esetleg nem jó (pl. kevesebb a tej), és változtathatunk rajta.

  1. Melltartó

Abszoút érthető, ha valaki olyan mozgásformát keres, aminek nincs extra eszközigénye a kisbabás időszakban sem, de egy valamit nem érdemes lespórolni, és ez a melltartó.
Amúgy sem tesz jót a lógászat, a szoptatás időszakában meg aztán végképp nem. Nem esztétikai kérdés, a szoptató mell sérülékeny, babának és mamának is elemi érdeke megelőzni a bajt.
Az ideális darab lehetőleg természetes anyagból készül, megfelelő méretű (melltartóbetéttel együtt sem szorít, vagy vág be itt-ott), és teljesíti nevében foglalt funkcióját: tart. Mozgás közben is.

  1. Türelem

Méghozzá változatosság képpen nem csak másokkal, de önmagunkkal szemben is. A testünk hosszú hónapokon át azon volt, hogy teret tudjon adni növekvő babánknak, majd meg tudjon nyílni útjára engedni őt. Hormonok dolgoztak azért, hogy kilazuljon, aminek ki kell, most pedig azon dolgozunk, hogy újra megerősödjön, aminek meg kell. Az átalakuláshoz 9 hónap kellet – a visszaalakulásra is számolhatunk legalább ennyit.
Türelem kell, mert a dolgok nem fognak terv szerint menni. Várhatóan lassabban is fognak menni. Ha másért nem, hát mert egész biztosan nem fogunk annyit pihenni edzések között, mint illene. Kisbaba mellett amúgy is 0-24 a komfortzónánkon kívül vagyunk, a sport most a regenerálódás helye.

+1: Kreativitás

Kisbabás napirendbe bármilyen új programpontot beiktatni bűvészmutatvány… és bármilyen rendszeres programot fenntartani nem különben az: zsonglőrködés idővel, energiával, harc az elemekkel. Még a legjobb szervezés mellett is bármikor közbejöhet egy mindenkit padlóra küldő nyűgös éjszaka vagy egy indulás pillanatában megtelő pelus. Esetleg az edzés közepén megtelő pelus… hogy az egyszerűbb példáknál maradjunk. Úgyhogy a kreativitás, humorérzék és instant kötélidegpótló por alaptartozék az edzőtáskában is.
(Én is kérek még 2 dobozzal. Mindegyikből.)

 

160_gramm alapok anyagcsere baba CH CHszámolás cukor cukorterhelés diagnózis dúla fogyás Férfi IR GDM GI gyorsCH inzulinrezisztencia IR iretrend IR Nyelviskola IRélet IR és PCOS kivizsgálás lelkipillér nyár PCOS pillérek PoCaKoS PoCaKoS Napló recept reggeli sport szoptatás szénhidrát szülés tapasztalat terhességi diabétesz tünetek vadkovász vajúdás várandósság Ét-rendező édesség élesztőnélkül életmód életmódváltás

A mathbarbara.hu cookie-kat (sütiket) használ!

Oldalam - sok más honlaphoz hasonlóan - Sütiket (cookie-kat) használ a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk a weboldalhasználatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Te adtál meg számukra, vagy más, általad használt szolgáltatásból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.