Jó rég óta lógok nektek a folytatással – a hetek telnek, és most nézem, hogy jó ég, annak már majd’ 3 hónapja, hogy utoljára írtam a pocakról… Nos ennek oka egyfelől az idő hiány, másfelől hogy annyi minden történt, igazából a pocakosodás ment – hála az égnek – talán a legsimábban az utóbbi hónapokban.
Nade most pótolom kicsit a lemaradást. :o)
Az első és legjobb hír, hogy én is és pocak is jól vagyunk. Ami az IR-t illeti, a 24. hét magasságában megejtettük a második cukros löttyös terhelést, ami ugyan a helyi rendelő intézet keretein belül nem volt egy túl kellemes élmény (valahogy a glükóz feloldódásának mágikus trükkjeire nem sikerült még rájönniük a laboros néniknek), de legalább jó eredményt adott: közelében sem járok a terhességi diabétesznek.
Továbbra is 5-6 hetente megyek kontrollra, ami esetemben a 60 perces reggelizős terhelést és a pajzsmirigy (fT4) ellenőrzését jelenti: a cukrok köszönik, nagyon jól vannak – igazából még jobban is alakulnak, mint az első babánál -, a pajzsmirigy hormon viszont enyhén csökkenni kezdett, ezt a dokim javaslatára pici plusz adag jód szedésével sikerült megállítani. Így most minden szép és jó, a héten lesz az utolsó labor.
Az étkezéseket ennek megfelelően nem kellett szigorítani: tartom a megszokott ritmust, természetesen a megszokott alapanyagokat is, napi 160-180g CH körül mozgok, külön odafigyelve a fehérje bevitelre, kalciumra, vasra, vitaminokra, zöldségekre, gyümölcsökre, no és a folyadékra. Be kell vallanom, hogy ez nekem is külön odafigyelést igényel és azt is, hogy nem méricskélek mindig mindent, sőt mi több, néha napján (tényleg néha) mellé is eszem és nem stresszelek miatta. Ez természetesen az én esetemben működik most így, és azért nem vagyok szigorúbb, mert sem tünetek, sem labor nem jelzi szükségét – tehát nehogy nekem valaki úgy értse, hogy lazázásra biztatom, igenis van, akinek ennél sokkal jobban oda kell figyelnie.
A mozgás része a pocak növekedtével azért bonyolódik, de a 3 éves személyi edzőm mellett még mindig nem fenyeget az eltunyulás veszélye. Kondiban tart a kisasszony és most még annyira sem vizesedek mint annak idején ővele. Szerencsém is van, hiszen annak ellenére, hogy tél van, a bacik eddig 1-2 pár napos gyengélkedéstől eltekintve elkerültek és még mindig bírom a jövés-menést – bár igaz, hogy most már érzem sokszor, hogy nem esik jól hajolni meg emelni… Ez anno Anginál valahogy sokkal fokozatosabban alakult ki, most így a 8. hónap vége felé szinte egyik napról a másikra kezdtem érezni, hogy azért most már igencsak ketten vagyok: annak ellenére, hogy így a 35. hét végére összesen 7 kg jött fel, ez azért már terhesség: itt nyom, ott húz, néha fáj a medencém, alakul a totyogós pingvin/partra vetett bálna mozgás és hát nah: egyre kevésbé férünk a bőrömben. Pihenni már többet kell(ene), viszont panaszra még mindig nincs okom, mert ezektől az átmeneti kellemetlenségektől eltekintve sehol egy hátfájás, derékfájás, vagy stria…
Ami a lelki részeket illeti, most már azért van hullámzás meg türelmetlenség és érzékenység, és sokszor mantrázom magamnak, hogy ez nem igazi, csak a hormonok szórakoznak…
Mondjuk az is igaz, hogy történt azért pár dolog mostanában (mert miért is ne), ami terhességtől függetlenül is igénybe vette az idegeimet… Tényleg igyekszem, de azért hazudnék ha azt mondanám, sosem jön rám az “állítsátok meg a bolygót, le akarok szállni” érzés, vagy hogy az eredeti szinten bírom tolerálni a hülyeséget…
A héten végleg letettem a munkát is, ami egyfelől jó dolog és nyilván, örülök a babának is, meg hogy már itt tartunk és mostantól már tényleg csak készülődünk… másfelől azért nem csak a nagy rózsaszín felhő ez vanília illattal, hiszen kötődöm a magam felnőtt életéhez is, amit bizonyos szempontból most egy kicsit megint feladok egy időre. Még akkor is, ha így másodjára már pontosan tudom, milyen hamar telik az idő és hogy ez is elmúlik egyszer-még hiányozni is fognak az alvás mentes éjszakák – és mint mindig, most is megvannak a magam tervei az elkövetkező hónapokra…
Mostanra igazából szinte mindennel elkészültünk, még gyermek-elsősegély tanfolyamra is volt idő elmenni, átismételni a tudnivalókat – ez egyébként egy ingyenes program és mindenkinek nagyon ajánlom, aki babázik, babázni tervez, vagy gyerekekkel foglalkozik.
Összekészítettem már a táskát is, így aztán pár apróság kivételével útra készen várjuk az ünnepeket. Ami még hátra van, az az én hangolódásom, úgyhogy valahol a beigli sütés és fadíszítés között, így a mézeskalács illatban el is kezdek lassan rágyúrni agyban a baba érkezésére..
Apropó, baba érkezése: menet közben úgy alakult, hogy lecseréltem a szülész orvosom. Nem mert elégedetlen lettem volna vele, hanem mert kórházat váltott és én az új helyre nem akartam követni. Így a kistesó is abban a kórházban érkezik majd, ahol Angi, az új dokival és szülésznővel pedig egyelőre teljesen meg vagyok elégedve, szerintem jó csapat leszünk. (Na persze a puding próbája még hátra van…)
A nagytesó pedig továbbra is nagy izgalommal várja az ő kistesója érkezését, néha plüssmacit rejt a pólója alá és ő is “babát vár”. Nekem meg ezek olyan hihetetlenül pozitív dolgok, hiszen ha számára ez az egész babavárás ilyen természetes és vidám dolognak tűnik, akkor – még ha vannak is aggodalmai, amikről beszélgetünk – sikerült felé a jó oldalát mutatni. :o)
Ő hát a kisebbik lányom a 35. héten, aki pont úgy imád elbújni az UH elől, mint anno a nővére:
Ez pedig a pocak, ahol lakik:
160_gramm alapok anyagcsere baba CH CHszámolás cukor cukorterhelés diagnózis dúla fogyás Férfi IR GDM GI gyorsCH inzulinrezisztencia IR iretrend IR Nyelviskola IRélet IR és PCOS kivizsgálás lelkipillér nyár PCOS pillérek PoCaKoS PoCaKoS Napló recept reggeli sport szoptatás szénhidrát szülés tapasztalat terhességi diabétesz tünetek vadkovász vajúdás várandósság Ét-rendező édesség élesztőnélkül életmód életmódváltás
