De jó lenne megérni egyszer, hogy az emberek a saját egészségükről ne élből lemondásra asszociáljanak, hanem arra a rengeteg dologra, amit nyernek vele…
Most komolyan: hogyan akarja magát valaki újjáépíteni, visszaNYERNI az egészségét, ha a változtatásról egyből a veszteségek jutnak eszébe? Igen, a régi dolgok – úgy, abban a formában, ahogy voltak – elmúlnak. Ahogy teszik egyébként akkor is, ha nem tudatosan változtatsz, csak sodródsz az évekkel.
Igen, a tudatos változtatásban benne van sok belátás, lezárás, akár még gyász és elengedés is. De… nem érdemes itt megtorpanni, hiszen a jó dolgok ez után következnek. Ha akarod őket. Ha be tudod fogadni őket az életedbe.
Egy dolog biztos: ha rossz tapasztalataid vannak és az egészséges életmódról a kínlódás jut eszedbe, akkor vélhetőleg nem jó nyomon jártál eddig. Hagyhatod ennyiben, vagy megkeresheted a saját utad, amin jól érzed magad.
Egyébként érdekes kérdés ez a lemondás dolog… a korlátok… a szabadság… és hogy mit érzékelünk ennek, vagy annak…
Észrevettétek már, milyen sajnálattal vegyes borzalommal képesek nézni az emberek, ha azt mondjátok, ti nem esztek ezt-azt?
Cukrot? Vagy fehér lisztet? Esetleg egyáltalán, lisztet? (Mert van az úgy, hogy az IR mellé gluténérzékenység is társul – respect azoknak, akik így is megoldják!)
Szóval ha nagy nehezen sikerül túlesni azon a fázison, hogy biztos divatmajomkodunk – épp pár napja csodálkoztam rá, hogy a munkahelyemet jelentő óriási, modern irodapark kávézójában péntek délután már nincs se tejszín, se laktózmentes tej, és nem is igazán értik, akkor mé’ nem kérem a kávét, hát nem olyan nagy a különbség, van sima tej, most mit kell izélni… – na szóval, ha ezen túljutunk, akkor jön a mély sajnálat:
Te szegény! Akkor te nem is ehetsz tortát? Kenyeret? Csokit? Stb.. ?
Óuramisten, hát hogy lehet így élni, hogy megnézed mi, mennyi és mikor kerül a tányérodra? És te ezt mind fejben tudod tartni?
…és elképzelik, hogy milyen borzalmas korlátok közé szorít minket ez… (És ha tudnák hogy mind emellé még sportolni is járunk… :oP )
Soknak tűnik a kényszerítő körülmény?
Oké. Na és azt vajon észrevesszük, hogy mások – vagy épp a mi eddigi magunk – mennyi mindent tesznek/tettünk meg, mert muszáj?
Muszáj meginni a reggeli kávét, anélkül nem tud indulni a nap. Persze tejjel, anélkül nem megy. Nem, tényleg nem megy, CSAK tejjel, nincs alternatíva.
Muszáj cukrot is tenni bele, mert az KELL, és a többi lehetőségnek „nem szeretem az ízét”.
Muszáj délután nassolni valamit, mert 3 óra, csoki tájm, leáll az agy. Ja, és ha már kibontottam azt a csokit, mind meg kell enni, tudod, nem bírom abbahagyni amíg van ott egy picike…
Muszáj kimenni egy cigire is, mert óránként korog a tüdő…
Vajon hányan veszik észre, hogy ha lerobban a lift, a 3. magasságában már kiköpik a tüdejüket? És hogy a gyereket se érik utól a játszón, ha megindul… (A kutyáról ne is beszéljünk, az eleve igazságtalan, 4 darab lába van.)
És akkor ezek az enyhébb dolgok.
Érdekes, hogy ezekről miért nem a korlátozás jut az emberek eszébe? Mennyivel elfogadhatóbb ma függeni bizonyos dolgoktól, mint elkerülni őket…
Persze, benne van ebben az is, hogy ha nekem kerülni kell valamit, akkor az szabály. Az fix, azt a döntést a testem-lelkem hozta meg a fejem fölött (mert az hozta, hiába haragszunk érte a dokira, az életre, a körülményekre…) Míg ha csak azért kell valami, „mert szeretem”, akkor ott van az illúzió, hogy én döntöm el, élek-e vele. Az illúzió, hogy ha akarnám, le tudnám tenni, ha már nem érezném jól magam, ki tudnék lépni a komfortzónából…
Pedig ha ez így menne, nem lenne olyan kutya kemény az a fránya életmódváltás. Ugye.
De talán több is van emögött. Valami alapvető értékrendi katyvasz a fogyasztói társadalom ügyes marketinggel szétzilált agya helyén. Amivel gyakorlatilag bármit megetetnek azzal, aki hagyja – és az ellenkezőjét is:
Legyél fitt és egészséges (ehhez egyél cukros gabonapelyhet és vegyél hatékony fejfájáscsillapítót), vállald fel magad, csak különbözni ne akarj a többitől, mert milyen ciki már, hogy te nem érzed jól magad úgy, ahogy ők…
Ha össze-vissza eszel, az oké, biztos ilyen stresszes vagy. Ha nem jut hely a mozgásnak, az is oké, biztos elfoglalt vagy. Ha nem jut időd 2 mondatot váltani saját magaddal, és robbansz a feszkótól az is oké, hát ilyen pörgős az élet meg biztos minnyá’ megjön.
Átlag buliban ha valaki az asztal alatt mekeg a piától, az teljesen elfogadható, senki nem szól bele. De ha én alkohol és cukormentes italt kérek, mindenki hülyén néz. (Ez a kérdés amúgy is a lehetőségek tárháza: víz és lájt kóla, ha van házi limonádé fölhöz verhetem a fenekem örömömben)
Ha az, amit csinálsz (vagy a helyzet, amibe akár a legjobb szándékod ellenére jutottál) az egészséged romlásához vezet, arról illik kussolni. Ha káros szenvedélyeid vannak, azt meg aztán pláne tolerálni kell, szóvá sem illik tenni.
De ha azt mondod, odafigyelsz az egészségedre, az milyen izé már?
Most nem mondod komolyan, hogy nem jó az neked, amit mindenki más is eszik, csinál, és „tök jól van” vele. (Nagyanyám is cukrot evett egész életében, mégis csak a fél napjait töltötte az SZTK-ban.)
Na most akkor ki ül fordítva a lovon?
Summa summarum, arra kellett rájönnöm, hogy nekem ez az életmód nem korlátokat adott, hanem támpontokat. Iránytűt, hogy jobban kiélvezzem a szabadságot. Hogy van-e vele macera? Van. De nem több, mint akkor lenne ha csak úgy, IR nélkül csúszna szét az egészségem…
Photo via VisualHunt
160_gramm alapok anyagcsere baba CH CHszámolás cukor cukorterhelés diagnózis dúla fogyás Férfi IR GDM GI gyorsCH inzulinrezisztencia IR iretrend IR Nyelviskola IRélet IR és PCOS kivizsgálás lelkipillér nyár PCOS pillérek PoCaKoS PoCaKoS Napló recept reggeli sport szoptatás szénhidrát szülés tapasztalat terhességi diabétesz tünetek vadkovász vajúdás várandósság Ét-rendező édesség élesztőnélkül életmód életmódváltás
