Az utóbbi hetekben sok posztot láttam a küzdelemről, az olykor győzedelmes, de sokszor inkább elszánt (elkeseredett?) csatákról, amiket nap nap után vívunk állítólag. A belső ellenségről, aki minden percben ott ólálkodik az inzulingörbénk árnyékában, akivel állandó harcban állunk… Sőt mi több, a napokban megtudhattam azt is, hogy a PCOS kezelése csak precíziós tervezéssel összeállított, állandóan kontrollált életmód mellett működhet – egyesek szerint.
És én csak állok és nézek – biztos jó ez így? Nem veszítjük kicsit el a perspektívát?
Bár lehet, hogy én ülök fordítva a lovon…
Lehet, hogy mert nem vagyok túlsúlyos. Vagy mert nem vagyok túl vékony. Vagy mert rendben van a ciklusom, a laborom… Mert van már gyerekem. Vagy mert már visszanőtt a valaha kihullott hajam, esetleg mert sok év után letisztult már a bőröm, mert épp azon a végén állok a történetnek, ahol már tudom, hogy működik, amit csinálok. Lehet, hogy ezek miatt könnyen beszélek (igen, ez itt némi irónia, hiszen nekem sem csak az égiek kegyéből javultak a tüneteim)… de komolyan felmerült bennem a kérdés: lányok, nincs elég stressz enélkül körülöttetek?
Szóval én most így a hónap lezárásaként arról írnék pár sort, hogy miért NEM küzdök a PCOS ellen.
Nos nem azért, mert ne lennék elég harcias alkat – aki ismer tudja, hogy a kofliktuskerülés sem épp a becenevem. Viszont vívtam és vívódtam már eleget ahhoz életem során, hogy értékeljem a békét. Elsősorban pedig magammal szeretek békében meglenni, mert elég hosszú időre össze vagyok zárva velem. Azt mondják, még a kutya sem piszkít a saját fészkébe – én sem üdvözlöm a viszálykodást a belső köreimben – a legbelső kör pedig én magam vagyok. Nekem ebbe nem fér bele, hogy sejtszintű háborút hirdessek a saját testem működése ellen. Van énnekem elég harcom az életben, vesztettem és nyertem már eleget ahhoz, hogy tudjam: a valóban fontos dolgokra kell koncentrálnom az erőmet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy energiát fecséreljek a saját magammal való állandósított konfliktusra.
(Azt hiszem, amikor kiderült, hogy kislányom lesz, végleg tudatosodott bennem, hogy egyszer s mindenkorra valami nagyon alapvető békét kell kötnöm önmagammal – de erre még visszatérek.)
Hogy vannak-e dolgok, amiknek örülnék ha még javulnának? Már hogy a viharba ne lennének.
Nem feszülök ketté azért sem, amiért orvosi papírom van róla, hogy ha egészséges akarok lenni akkor egészségesen kell élnem… Én szeretek így élni. Szeretek jóféle ételeket enni, szeretek mozogni, szeretek odafigyelni magamra és a környezetemre. Nem gondolom, hogy az én testem hülyült volna meg, ha rosszul reagál a vacak táplálékra vagy a tunya életmódra, netalán a stresszre. Inkább megismerem a működését, békét kötök vele és gondoskodom róla.
Nem véletlenül van a női magazinok egyik fele azzal tele, hogy hogyan változtassunk magunkon, a másik meg azzal, hogy hogyan fogadjuk el, hogy nem megy a változtatás… Azt sem gondolom, hogy véletlenül lenne minden 3. reklám valamilyen gyógyszeré, fájdalomcsillapítóé.. Lehet tehát, hogy Gizinek nincs PCOS-e, de attól még lesz neki mása. Mert vannak dolgok, amiket senki sem követhet el büntetlenül önmaga ellen – és nekem ezek a dolgok egyszerűen nem érnek annyit, hogy vergődjek azért, mert lemondok róluk. Illetve még csak le sem mondok – nem hiányoznak. Ha néha valamiért mégis, hát annyi kilengést bőven elbírnak már az alapok, amiket felépítettem magamnak, nem dől össze semmi egy sütitől.
160_gramm alapok anyagcsere baba CH CHszámolás cukor cukorterhelés diagnózis dúla fogyás Férfi IR GDM GI gyorsCH inzulinrezisztencia IR iretrend IR Nyelviskola IRélet IR és PCOS kivizsgálás lelkipillér nyár PCOS pillérek PoCaKoS PoCaKoS Napló recept reggeli sport szoptatás szénhidrát szülés tapasztalat terhességi diabétesz tünetek vadkovász vajúdás várandósság Ét-rendező édesség élesztőnélkül életmód életmódváltás
Köszönöm szépen ezt az írást! (sose értettem ezt a PCOS elleni küzdelem felkiáltást, mert hisz hiába harcol vele az ember, mindig vele lesz)
Annyira jó lenne màr így tekinteni erre az egészre, mint ahogy írod….