Azon gondolkodom, vajon a Dunning-Kruger ábrán (tudjátok az, ami a szakértelem és az önbizalom kapcsolatát mutatja be) meg lehetne-e jeleníteni azt a mostanában oly’ elterjedt jelenséget, amikor valaki egy valaminek a szakértőjévé válik és hirtelen mindenhez IS érteni kezd…?
Az alábbi sorokat hetekkel ezelőtt írtam és végül nem posztoltam.
Tegnap (2021.02.03-án) viszont belefutottam egy ismert gyermekorvos oldalán egy olyan “épületes” beszélgetésbe a szülészválasztásról, hogy hirtelen megint aktuálisnak kezdtem érezni a vélemény-posztom.
Igen, ez volt az a csoda, amiben 3 doktor úr (egyik sem szülész) a kismamák szempontjaira tökéletesen vakon és süketen diskurálgatott a szerintük szakmai szempontokról, egy csípőprotézis műtéthez (!) hasonlítva a szülés folyamatát. Lerítt az egészről, hogy életükben hány szülést láttak közelről… Mert a szülés az ugye már csak ilyen: kismama illedelmesen betotyog, nem szól bele semmibe, feltesszük az ágyra, a szakember meg jól megszüleszti…
És egyáltalán, mi kismamák itten laikusan honnan akarjuk eldönteni, hogy ki a jó orvos??? Szakértőnek tűnő gyerekorvost azt majd választhatok neki, csak pont a kipottyantásánál ne akarjak okos lenni.
Hát Uraim az a “kellemetlen” helyzet, hogy a szülés egy olyan műfaj, ahol az a fránya laikus kismama nem puszta alanya a megszakértésnek, de aktív résztvevője a folymatnak. Ez csapatmunka, csókolom. (És jegyzem meg, nem csak laikusok szülnek gyereket…)
Szóval az én pontjaim a témához – írom őket érintett kismamaként és szülésre készülő nőkkel dolgozó segítőként:
1. Értem az alapötletet, hogy számoljuk fel a hálapénzeket (illetve az ezek nyomán járó esetleges megkülönböztetést) – jogosnak is tartom, csak már megint előbb léptünk és utána gondolkodunk. (ha egyáltalán)
2. Nagyon szeretnék egy olyan világban élni, ahol a kórház intézménye, az orvosi diploma, a fehér köpeny garancia emberi és szakmai kvalitásra, hozzáállásra.
Ahol mindegy hova és kihez kerülök. Ahol a szülészeti erőszak nemlétező fogalom és ahol következménye is van a dolgoknak. Az orvosra nézve is. Nem csak annak, ha a páciens fizikálisan megnyomorodik, hanem mondjuk annak is, ha lelkileg.
Sajnos azonban pillanatnyilag nem ebben a világban élünk és kötve hiszem, hogy ez a lépés egy csapásra közelebb visz ehhez . Hogy ha a nőnek nem lesz választása, akkor majd a maradibb, bunkóbb, esetleg szimplán csak nem szimpatikus orvosok egyszerre csillámpónivá válnak. Ja, majd idővel. Viszont az addigi traumákat sem könyvelhetjük le járulékos veszteségnek. Nem jó a lépéssorrend.
3. A jelenlegi, amúgy is feszült COVID helyzetben (fogadnak-e, beengedik-e, velem maradhat-e, ki fog segíteni ha ő nem lehet ott?) még ezzel is kihúzni a maradék biztonságérzetet is a kismamák alól, kivételesen érzéketlen húzás. Szinte cinikus.
4. A szülés bizalmi kérdés is. Pont.
A kimenetelére a megfelelő légkör, a biztonságérzet döntő hatással lehet. Pont.
A szülés élménye maga meghatározó az anya, a baba, a család további életére nézve is. Pont.
Áldásos lenne így 2021-ben ezeket a tényeket már nem megkérdőjelezni. Igen, van amikor minden “gyertyafény” ellenére sem úgy sikerülnek a dolgok, mint szerették volna, de ejtőernyő nélkül sem ugrunk ki a gépből csak mert azzal sem tuti hogy nem törjük össze magunkat.
Kutatások támasztják alá, hogy a választott kísérő, dúla jelenléte mérhetően csökkenti a komplikációk esélyét. (Azaz, a szülés várható költségeit is.)
Az lenne a normális, ha mindenki megválaszthatná, kikkel szül, kik azok akikre a saját és gyermeke életét rábízza. Nem az, hogy az egyenlőség nevében elvesszük a választás jogát mindenkitől. (Persze ettől még nem kötelező a választás, ha az embernek nincs rá igénye.)
5. Az, hogy egy felnőtt ember ne dönthessen arról, hogy intim helyzetben ki láthassa, ki érhessen hozzá, nonszensz.
És itt nyilván nem az életmentő, vagy sürgősségi ellátásról beszélünk.
Függetlenül attól, hogy nő vagy férfi az illető, hogy urológusról, proktológusról vagy épp nőgyógyászról van-e szó… Ez bizalmi kérdés, szimpátia dolga is, bocs de ez van.
Kicsi korától kezdve tanítjuk a gyerekeknek a “bugyiszabályt”, az önrendelkezésük alapját, hogy az engedélyük nélkül bizonyos helyeken senki sem érintheti meg őket. De felnőtt nőként, a gyermekünk világra hozatalakor azért ne akarjunk már beleszólni?
6. Rendelkezem társadalombiztosítással. Mert hogy dolgozom, és a jövedelmem után fizetem a TB-t. (oké, SzocHo-t) Nem is keveset.
Ha az ország bármely állami kórházában szülök (legyen az a területileg illetékes, vagy bármelyik másik ahová a mentő aktuálisan bevisz, avagy a választott orvosom miatt kerülök oda), ugyanabból a büdzséből fogják finanszírozni a “kórházi erőforrásokat”, amiket használok. Pont abból, amibe havonta becsengetem a magam részét. Függetlenül attól, hogy ügyeletes orvos lát-e el, vagy választott.
A kórház számára nem nagyobb költség, ha előre tudom, ki az orvos, akihez érkezem, mintha zsákbamacskát húzok. Esetleg lehet kisebb költség, ha a meglévő bizalom és nyugodt légkör áldásos hatásaként kevesebb komplikáció adódik…
7. Pluszként tehát ami jelentkezik egy választott/fogadott orvos esetében, az bizony az ő munkája, rendelkezésre állása adott esetben munkaidőn kívül is. Ez ugye, a természetesen induló szülések jellegéből adódóan előfordulhat.
Ennek miért is ne lehetne egy díja? Legyen beárazva. Ha fontosnak érzem, hogy erre az extra szolgáltatásra költsek, akkor legyen ez az én választásom.
Adjanak róla számlát, kifizetjük, leadózzák, csókolom.
8. Hogy majd akkor az orvos felelőtlenül túlvállalja magát a sok zsozsóért és holtfáradtan esik be? Jobb orvosokhoz már a kétcsíkos teszttel telefonál az ember, hogy be tud-e még vállani.
Tessék elhinni, ha én valakire rábízom a magam és gyerekem életét, akkor kinézem belőle, hogy a vállalható páciensek számát illetően is felelős döntést képes hozni.
Egyébként tetszett már látni ügyeletes kollégát szülőszobáról szülőszobára rohanni egy forgalmasabb napon? Olyan kisimultak, hogy csak na.
9. Hogy ezzel majd csökken a fogadott orvossal nem rendelkező pácienseket érő bunkó bánásmód? Hát persze. Mert az az orvos, aki eddig csak a plusz pénzért volt emberséges, az most majd defaultból az lesz, nem?
10 Van választás, tessek magánkórházba menni/nehogy már az döntse el, ki milyen ellátást kap, hogy fizet-e. Logikus.
Kár, hogy aki ezzel érvel, az tulajdonképpen csak áremelésről beszél, az elv ugyanaz maradt. Csupán máshol húzzuk meg a határt, hogy mennyit kelljen fizetni.
Nem is kicsit máshol, hanem nagyon: egy 100 ezer HUF körüli tételt lényegesen többen tudnak felvállalni, mint egy inkább millióhoz közelítő összeget. (De ha ettől eltekintünk, akkor sem opció mindenkinek a magánkórház.)
Ráadásul megsúgom, akik végül kifizetik a magán kórházat, ők is fizetnek ám TB-t IS. Tehát, társadalombiztosítással rendelkező nőként választhatok, ha pl. a fül-orr-gégészetre, vagy a fogászatra telefonálok, hogy X vagy Y rendelésére szeretnék-e időpontot kérni. De ha épp gyereket szülök, akkor ez hirtelen luxussá válik? Nem csak, hogy az orvos rendelkezésre állását fizessem (ami részemről oké), de akkor már az általam is fizetett TB-ből finanszírozott kórház erőforrásaira se tartsak igényt, fizessem azt is külön? Aha.
Végül pedig, mélységes szomorúsággal tölt el, mikor nőktől olvasom, hogy ó yesss, így kell ezt. Tényleg?
Nekik vajon tényleg mindegy, ki nyúl hozzájuk és a babájukhoz?
Fórumokon ezresével kommentelünk, hogy micsoda borzalom, ha a hasunkat akarja a szomszéd néni megtapizni (tényleg az), és nekünk senki ne szóljon bele, de szülésnél hirtelen az lesz innentől a szuperwumen, akinek édes mindegy, hogy kik állják körül?
És ha ezeknek a hölgyeknek mindegy (vagy az volt 40 évvel ezelőtt…), akkor másnak is mindegy kell legyen?
Aztán majd megyünk terápiába feldolgozni, vagy jobb híján kisírjuk az anyuka fórumokon, hogy nekünk milyen rossz volt… Szomorú ez azért is, mert mindeközben vannak nők (nem is csak páran), akik annyira félnek magától a szüléstől, hogy az már magát a vágyott baba megfoganását is hátráltatja. Ezek a sztorik aztán remek táptalajai ezeknek a félelmeknek.
És a pasik, akik nagyban helyeselnek… Végiggondolták, hogy gyakorlatilag azt sikerült kimondani: nekik mindegy, ki és hogyan nyúl a párjukhoz, gyerekükhöz, csak pénzbe ne kerüljön…? Biztos, hogy erre büszkének kell lenni?
A saját felkészülésemről később akartam csak írni, de gondolom kitaláltátok: igen, harmadjára is választott stábbal futok neki. Igen, ez az új helyzet beleszólt a választásomba. És igen, vállalom ennek minden vonzatát, számla ellenében.
A szülésnek ugyanis van egy emberi oldala. Még ha feltételezem is, hogy minden, a pályán dolgozó orvos egyformán felkészült, evidence-based, lelkiismeretes és ugyanolyan szuperül felszerelt körülmények között dolgozik, akkor is ott a személyes oldal. Nem mindenkivel tudunk csapatban dolgozni. Ez már csak egy ilyen dolog.
PS:
Igen, tisztában vagyok vele, hogy többen hivtakoznak statisztikákat amik azt támasztják alá, hogy önmagában az orvosválasztás nem hogy csökkenti, de növeli a beavatkozások esélyét…
Ezzel kapcsolatban annyit fűznék hozzá, hogy itt alapvetően nem csak az orvosválasztás lehetősége a kérdés, hanem a válaszotott kísérőké. Amiről megint más statisztikák meg kimutatják, hogy pl egy dúla támogatása pedig kimutathatóan csökkenti a bonyodalmak előfordulását. Jelenleg viszont (COVID idején) kérdéses, hogy dúlát beengednek-e az emberrel, azaz a támogató, szakavatott kísérő a legtöbbek számára a szülésznő, vagy az orvos lehet.
Másfelől, a számok értelmezése elég közel esik hozzám. Nem tudom, pontosan melyik statisztikákat hivatkozzák, de látatlanban is két problémám van ezzel:
160_gramm alapok anyagcsere baba CH CHszámolás cukor cukorterhelés diagnózis dúla fogyás Férfi IR GDM GI gyorsCH inzulinrezisztencia IR iretrend IR Nyelviskola IRélet IR és PCOS kivizsgálás lelkipillér nyár PCOS pillérek PoCaKoS PoCaKoS Napló recept reggeli sport szoptatás szénhidrát szülés tapasztalat terhességi diabétesz tünetek vadkovász vajúdás várandósság Ét-rendező édesség élesztőnélkül életmód életmódváltás
