Baba-Mama Napló 3. – Negyedik trimeszter

Facebookgoogle_pluspinterestlinkedin

Hol is hagytam abba…? Azt hiszem ott, hogy a terhesség legfárasztóbb trimesztere a negyedik. És ezt a megállapítást azóta is fenntartom. :o)

Babám gyors és könnyű érkezése után gyorsan és könnyen felépültem. Mondjuk sok más választásom nem is volt, mert alig hogy hazajöttünk a kórházból, csobbantam a többgyerekes lét szépségeibe: lebetegedett a nagyobbik, és férj teljes erőbedobása mellett is csúcsra járattuk a 0-24 üzemmódot, “zsilipelve” a szobák között, rágódva, hogy melyiket szeretgessem épp… Azért aránylag jól kijöttünk a dologból: laza egy hét alatt letudtuk a lázas mizériát, picurka nem kapta el, és miután összeereszthettük a tesókat már nekem se kellett kettészakadni. Az imádat azóta is nagy és kölcsönös, a hugica érkeztetése ettől eltekintve nagyobb zökkenők nélkül zajlott – amiben nekünk szülőknek azért nem kevés melónk volt -, a kisebb kanyarokat szépen bevettük és kezdhettünk beállni a többgyerekes életmódra. (Voltaképp megint életmódot váltottam… :o)

Picurka miatt már közel sem állhatott meg úgy az élet, mint anno, hiszen a nővérkéjét is hozni-vinni kell, miatta muszáj volt legalább nagyjából tartani a napirendet – már amennyire az első hetek káoszában ez lehetséges volt. Ahogy a terhesség alatt, úgy ebben az időszakban is igaz, hogy a nagyobbikom miatt sokkal kevésbé ereszthettem le, de amennyi plusz nehézséget ez jelentett, annyi pozitívuma is volt. Mivel ki sem zökkentem igazán a kerékvágásból, sokkal könnyebb volt rendeződni is. Emlékszem az első szülés utáni hetekben (hónapokban…) sokszor még a fogkeféig is csak komoly küzdelmek árán jutottam el reggelente, konkrétan a célkitűzéseim között szerepelt, hogy 5 percet minden reggel magamra tudjak fordítani a fürdőszobában. Na ehhez képest most fel sem merült, hogy reggel ne szedjem össze magam és a csapatot – és még csak különösebben fejre sem kellett állnom hozzá. Másfelől viszont a 24 órázás sokáig szó szerint annyi volt, mert ha nem az egyik, akkor a másik tartott rám igényt, esetleg mindkettő. (És akkor a család többi tagjáról még nem beszéltünk.) Néha csendben örültem, hogy nincsenek többen és néma csodálattal adóztam annak, aki 2+ gyereklétszám mellett is ép eszénél marad. Az viszont tartotta bennem a lelket, hogy már tudtam: ez az időszak sem tart örökké. 

Picurkám nagyon békés, bújós baba. Hónapok alatt szép lassan alakultunk az állandó testközelségből odáig, hogy most már nyugodtan elszöszmötöl mellettem, míg én teszek-veszek.  90% anyatejes, igény szerint szoptatom, ezért aztán nagy könnyebbség volt, mikor kb. az első hónap végén kezdtek valami előrelátható mintázatot mutatni az igényei. A gyermekágyas időszak végére azért nagyjából összeállt a családi “táncrend” – már csak a saját napirendemmel kellett valamit kezdeni.
Takarózhatnék azzal, hogy ez az időszak nem az életmódról szól, csak hát IR-t meg PCOS-t pont nem érdekli, hogy van-e nekem kapacitásom velük foglalkozni – ha nagyon szétcsúszok, annak következményei lesznek.

Ami az étrendet illeti, az első hetekben keretek között bár, de kicsit eleresztettem magam. Már kezdve azzal, hogy a szülés estéjén tk pizzát rendeltem alkoholmentes sörrel a kórházba… Bevágtam az egészet és pont nem érdekelt se a mennyiség, sem az hogy akkor épp nem volt ideje a gyors CH-nak.
Továbbra is maradtak nagyrészt az IR-barát alapanyagok. A szoptatás miatt emeltem a CH mennyiségen – 200g köré -, de méricskélés helyett érzésre ettem: annyit, hogy ne legyek éhes, és ne is egyem túl magam. Ehhez volt a hűtő, mélyhűtő betárazva, így sikerült a napi 5-6 étkezést tartani. Amúgy mázlim is van, mert babóca nem különösebben hasfájós, így szinte bármit ehetek – egyedül a lencse, a savanyú uborka és az áfonya volt, ami hangos nemtetszést váltott ki. (A gombával meg az előzetes tapasztalatok miatt nem is próbálkoztam.)


Viszont azt is be kell vallanom, hogy bizony befigyelt pár kevésbbé IR-barát megoldás is, amivel egészen a szülést követő 5. hétig nem is éreztem, hogy gond lenne. Akkor viszont egyik napról a másikra jött az érzés, hogy ideje kicsit visszafogni magam. Persze a cukorfogyasztásom még így is töredéke volt az átlagemberének, de magamhoz képest már túl sok. Elkezdett rendszeressé válni a “csak egy picit”, “különben is, kell az energia”, “ennyi még bele kell férjen”: egyszercsak már minden napra jutott valami oda nem illő falatka: egy túrórudi a tízórai kávé mellé… egy (két) gombóc fagyi a gyerkőccel délután… egy szép nagy sós perec, mert úgy megkívántam… Szóval na. Nekem is vannak ilyen időszakaim, a lényeg viszont az, hogy ez egy időszak és nem csinálunk belőle rendszert. Ugyanis szép dolog leszokni a cukros vackokról, de ha az ember visszaszoktatja magát rá, akkor kezdheti megint elölről…

Így hát szépen visszavettem a tempóból és visszatértem a magam jól bevált 80-20 arányához, ami azt jelenti, hogy 80%-ban tartom magam a szabályokhoz, de nem őrülök bele. 2 pici gyerek mellett, szülés után regenerálódva nem méricskélek, de ettől még mértékkel eszem, nem az órát lesem, de tartom a napi 5-6 étkezést, és nem mindig minden 100% IR-barát, cserébe nem őrülök bele, ha borulnak a tervek. Nekem ez így egyelőre működőképesnek tűnik, hiszen az időnként mindent beborító fáradtságban is egész jól vagyok, nincsenek rosszullétek, szédelgések, ami arra utalna, hogy valami nem kerek. Jövő hónapban pedig úgyis minden kiderül a laborban.

Babám a 3. hónap végére megduplázta a súlyát, rólam pedig lement szinte minden plusz: kb. 2 kg van rajtam a kiinduláshoz képest, ami – ahogy legutóbb is – vélhetően marad is, amíg szoptatok.  Az első labor kontroll szerint pedig a pajzsmirigyem is köszöni, jól van.

Ami a sportot illeti, 4 hétig bírtam nélküle… aztán felültem a szobabicajra. Persze nagyon óvatosan, eleinte csak 10-15-20 percekben próbáltam felmérni, hogy mi maradt az erőnlétemből. No meg addigra már nagyon elegem volt, hogy a februári időjárás miatt nem igazán jutunk ki nagyokat sétálni és nagyon jól esett elkezdeni a mindennapi lótifutin túl is átmozgatni magam. Miután a 6 hetes kontroll is mindent rendben talált és a hasizmok is összezáródtak, előkerült kedvenc gyakorlataim egyike, a plank, majd a TRX, aztán a súlyok.
A 3. hónap végére már be mertem vállalni, hogy kettlebellel és spinninggel (Bike with Baby) folytassuk a renoválási munkálatokat. Mindkettőt nap közben művelem és viszem magammal a picurkát is. Így most heti 3 edzést tudok megoldani, és most már az IR-en és a szoptatáson kívül ezekhez is hozzá kell igazítanom a kaját. Igyekszem…


A lelki pillér meg
… Fáradt vagyok. Néha (sokszor) állva elaludnék. Minden nap azt hiszem, hogy sosem érem utol magam. Hogy sosem alszom már 3 óránál többet egyben. Hogy sosem beszélgetünk már a férjemmel úgy, hogy a: senki nem csipog bele, b: nem alszunk el közben…
De imádom. Még ha nem is mindig látszik rajtam. Imádom ezt az egészet, a családot, a két gyereket. Hogy pont ők vannak nekem.
És ez azért sokat segít. ;o)

 

A negyedik trimeszter végére tényleg egész jól belerázódtunk az új helyzetbe. :o)

 

 

Facebookgoogle_pluspinterestlinkedin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.