Mitől alakul ki az IR?

Facebookpinterestlinkedin

Az inzulinrezisztencia alapja egy öröklött – és öröklődő – genetikai hajlam, ami viszonylag sokunkban (egyes becslések szerint a lakosság felében) megvan. Méghozzá kortól és nemtől függetlenül. A hajlam meglétének jeleit vélhetjük felfedezni, ha a családban felbukkant már például cukorbetegség, pajzsmirigy probléma, szívbetegség, elhízás, meddőség, vagy épp terhességi diabétesz.  Azonban mint tudjuk,

A genetika megtölti a fegyvert, de az életmód húzza meg a ravaszt.(Meskó Bertalan)

Nincs ez másképp az inzulinrezisztencia esetében sem: genetikai hajlamunk problémát akkor kezd okozni, ha “összejönnek a dolgok” és bizonyos tényezők hatására aktiválódik.
Ilyen lehet a nem megfelelő táplálkozás, nem megfelelő fizikai aktivitás – és itt szándékosan használom a “nem megfelelő” kifejezést, hiszen korántsem biztos, hogy akinél kialakul az túl sokat enne, vagy túl keveset mozogna. De hozzájárulhat akár egy hirtelen jött stresszhatás, akár egy régóta fennálló helyzet, amivel besokallunk. Vagy éppen hormonális változások pl. a kamaszkor, vagy egy várandósság során.
Egyszer csak szép csendben kibillen egyensúlyából a szénhidrát-anyagcsere.

Érdemes ezt talán statikus állapot helyett egy lejtőként magunk elé képzelni, amin szép lassan elindulunk lefelé.
Eleinte talán még észre sem vesszük, hogy elindultunk: süt a nap, kellemes szellő fújdogál, puha zöld fű borítja lankás kis lejtőnket, amin észrevétlenül araszolunk lefelé.
Ám előbb-utóbb kiderül, hogy ez a barátságos kép nem marad mindig így, jönnek a meredekebb és sziklás szakaszok, ahol már sokkal kellemetlenebb lecsúszni és annál is nehezebb megkapaszkodva visszafordulni.

Pedig előbb-utóbb vágyni fogunk visszafordulni, mert ennek a lejtőnek az alján majd a 2-es típusú diabétesz és annak lehetséges szövődményei állnak.
Út közben pedig az inzulinrezisztencia okozta kellemetlenségek mellé szert lehet még tenni olyan járulékos “finomságokra”, mint pl. pajzsmirigy problémák, PCOS, nehezített teherbeesés és hasonlók.
Hogy kinél milyen gyorsan zajlik ez a folyamat és mikor milyen tüneteket, vagy laborértékeket kezd produkálni, teljesen egyéni. Az viszont biztos, hogy ha nem történik változás, nem kezd dolgozni a folyamat megállításán, akkor lefelé fog haladni azon a bizonyos lejtőn. Ezért is lenne kiemelten fontos, hogy lehetőleg minél előbb vegyük észre a jeleket, ha felborul a szénhidrát-anyagcsere és ne késlekedjünk megtenni a szükséges lépéseket a folyamat feltartóztatásához. Hiszen
minél hamarabb csípjük el, annál kevesebb rombolást tud végezni a szervezetben és várhatóan annál könnyebb dolgunk is lesz a helyreállítással. 

Ennél talán csak egy valami könnyítené meg jobban a dolgunkat: a megelőzés.

Ha (legalább genetikai hajlamunk tudatában) hangsúlyt kapna a prevenció, és már akkor odafigyelnénk életmódi szokásainkra, mielőtt kialakulna a probléma. Az IR-re való hajlam önmagában nem betegség. Adottság, ami evolúciós okokig nyúlik vissza – voltak az emberiség történetében idők, amikor előnyt jelentett a fokozott tartalékoló képesség. Csakhogy, ezek az idők a világ nagy részén elmúltak, a modern átlagember életmódja mellett nem igazán származik már előny ebből a hajlamból. Sőt.

S hogy miért gyakoribb mostanában az inzulinrezisztencia, mint néhány évtizede volt?

Nézzük meg a fejlett országok átlagemberének étrendjét, és hogy mennyi fizikai aktivitás tarkítja a napjait.
Vegyük mellé, hogy a kristálycukor mint olyan egy nagyjából 150 éves találmány, tömeges elterjedése talán 100 éve tarthat. Majd számoljuk még hozzá csak az utóbbi 20-30 év változásait: 100 éve lehet, hogy volt már cukor az asztalon (jó drágán), de nem gépesített háztartásokban, autóval járva, laptoppal a kanapén ülve, mobiltelefonnal élték az emberek az életüket.

Mára a cukor relatíve olcsó alapanyaggá vált (no meg ugye, kissé addiktív is, ami növeli az eladhatóságot), a mozgás viszont minimalizálódik, és ezek így karöltve életmódunk egyéb változásiaval egyre kedvezőbb terepet kínálnak az anyagcsere problémák kialakulásához. 

Végül, de nem utolsó sorban, az orvostudomány egy folyamatosan fejlődő terület.
Egyre több mindent értünk meg az emberi testben zajló folyamatokból. Az inzulinrezisztencia is egy olyan terület, melynek megismerése, diagnosztizálása és kezelése meglehetősen nagy utat tett meg az utóbbi 1-2 évtizedben. Ez pedig már önmagában is magyarázza, miért vagyunk egyre többen diagnosztizált IR-esek. 

 

A cikk az EndoCare Endokrinológiai Központ szakmai háttértámogatásával készült. 

Facebookpinterestlinkedin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük