Keresés
Close this search box.
Vége hát a szeptembernek is – döbbenet, hogy repül az idő, és hogy én mióta nem jutottam hozzá, hogy írjak… – lezárult hát a PCOS elleni küzdelem – vagy fordítsuk bárminek is: PCOS awareness – hónapja.

Az utóbbi hetekben sok posztot láttam a küzdelemről, az olykor győzedelmes, de sokszor inkább elszánt (elkeseredett?) csatákról, amiket nap nap után vívunk állítólag. A belső ellenségről, aki minden percben ott ólálkodik az inzulingörbénk árnyékában, akivel állandó harcban állunk… Sőt mi több, a napokban megtudhattam azt is, hogy a PCOS kezelése csak precíziós tervezéssel összeállított, állandóan kontrollált életmód mellett működhet – egyesek szerint.

És én csak állok és nézek – biztos jó ez így? Nem veszítjük kicsit el a perspektívát?

Bár lehet, hogy én ülök fordítva a lovon…
Lehet, hogy mert nem vagyok túlsúlyos. Vagy mert nem vagyok túl vékony. Vagy mert rendben van a ciklusom, a laborom… Mert van már gyerekem. Vagy mert már visszanőtt a valaha kihullott hajam, esetleg mert sok év után letisztult már a bőröm, mert épp azon a végén állok a történetnek, ahol már tudom, hogy működik, amit csinálok. Lehet, hogy ezek miatt könnyen beszélek (igen, ez itt némi irónia, hiszen nekem sem csak az égiek kegyéből javultak a tüneteim)… de komolyan felmerült bennem a kérdés: lányok, nincs elég stressz enélkül körülöttetek?

Szóval én most így a hónap lezárásaként arról írnék pár sort, hogy miért NEM küzdök a PCOS ellen.

Nos nem azért, mert ne lennék elég harcias alkat – aki ismer tudja, hogy a kofliktuskerülés sem épp a becenevem. Viszont vívtam és vívódtam már eleget ahhoz életem során, hogy értékeljem a békét. Elsősorban pedig magammal szeretek békében meglenni, mert elég hosszú időre össze vagyok zárva velem. Azt mondják, még a kutya sem piszkít a saját fészkébe – én sem üdvözlöm a viszálykodást a belső köreimben – a legbelső kör pedig én magam vagyok. Nekem ebbe nem fér bele, hogy sejtszintű háborút hirdessek a saját testem működése ellen. Van énnekem elég harcom az életben, vesztettem és nyertem már eleget ahhoz, hogy tudjam: a valóban fontos dolgokra kell koncentrálnom az erőmet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy energiát fecséreljek a saját magammal való állandósított konfliktusra.
(Azt hiszem, amikor kiderült, hogy kislányom lesz, végleg tudatosodott bennem, hogy egyszer s mindenkorra valami nagyon alapvető békét kell kötnöm önmagammal – de erre még visszatérek.)

Azért nem küzdök a PCOS ellen, mert nem tekintem az ellenségemnek.
Sem a PCOS, sem az IR nem betolakodó, nem tör az életemre – sokkal inkább részeim, kísérőim. Még jófejek is, hiszem már kamasz koromban szóltak, hogy baromira nem jó irányba megyek, nem vártak még pár évtizedet valami sokkal durvább diagnózisig. Hát nem vagyok hajlandó napi szinten acsarkodni egy útitárssal, aki úgyis végig elkísér. Akitől viszont akár tanulhatok is, még a javamra is fordíthatom azt, hogy velem jön…

Hogy vannak-e dolgok, amiknek örülnék ha még javulnának? Már hogy a viharba ne lennének.

Sok minden lehet még jobb, viszont akik szeretnek ezzel együtt szeretnek – aki pedig nem szeret az vélhetően nem ezek miatt tesz így.

Megvannak a magam kihívásai. De nincs betegségtudatom. Nem irigylem a nem IR-eseket, nem mélázok azon, hogy miért pont én és ők miért pont nem – hiszem, hogy mindenkinek megvan a maga csomagja és ez itt okkal pont az enyém. Elbírom.
Nem érzem magam krónikus betegnek, sem UFOnak, sem háborús hősnek a nap végén. Lehet, hogy több nehézséggel jár nekem formában maradni, mint egy nem PCOS-esnek, de igazából baromira nem tudom, hiszen én mindig PCOS-es voltam, passz, hogy a többieknek tényleg könnyebb-e….gyanítom, nekik is megvannak a maguk gondjai.
Nem feszülök ketté azért sem, amiért orvosi papírom van róla, hogy ha egészséges akarok lenni akkor egészségesen kell élnem… Én szeretek így élni. Szeretek jóféle ételeket enni, szeretek mozogni, szeretek odafigyelni magamra és a környezetemre. Nem gondolom, hogy az én testem hülyült volna meg, ha rosszul reagál a vacak táplálékra vagy a tunya életmódra, netalán a stresszre. Inkább megismerem a működését, békét kötök vele és gondoskodom róla.

Persze, könnyezhetnék azon, hogy a szomszéd Gizi bezzeg vedelheti a cukros lónyálat a kanapén ülve, mégse PCOS-es, de ennyire nem szeretném átverni magam.
Nem véletlenül van a női magazinok egyik fele azzal tele, hogy hogyan változtassunk magunkon, a másik meg azzal, hogy hogyan fogadjuk el, hogy nem megy a változtatás… Azt sem gondolom, hogy véletlenül lenne minden 3. reklám valamilyen gyógyszeré, fájdalomcsillapítóé.. Lehet tehát, hogy Gizinek nincs PCOS-e, de attól még lesz neki mása. Mert vannak dolgok, amiket senki sem követhet el büntetlenül önmaga ellen – és nekem ezek a dolgok egyszerűen nem érnek annyit, hogy vergődjek azért, mert lemondok róluk. Illetve még csak le sem mondok – nem hiányoznak. Ha néha valamiért mégis, hát annyi kilengést bőven elbírnak már az alapok, amiket felépítettem magamnak, nem dől össze semmi egy sütitől.
Ha már megkaptam a választás lehetőségét – és megkaptam – akkor inkább azt választom, hogy jól érzem magam a bőrömben, a PCOS-emmel együtt. Mert nekem ez fontosabb, mint hogy azt egyem és tegyem, mint „sokanmások”.

Fontosabb az, hogy megértéssel forduljak saját magam felé. (Erre aztán tényleg áll, hogy ki ha én nem…) Fotosabb, hogy a lányom ne vívódásokat örököljön tőlem (lesz neki úgyis bőven), hanem életörömöt lásson. Hogyan tanítsam arra a kislányt, a leendő nőt, anyát, nagymamát…hogy nőként élni jó, ha én nem ezt érzem? Fontosabb az is, hogy a férjemet ne készítsem ki azzal, hogy míg ő szeret én állandóan kritizálom magam. (Naná, hogy szoktam olyat, de nem cipelem mindenhová magamban az érzést, hogy velem valami nem oké.)
Ezek a dolgok számomra mind mind fontosabbak, mint hogy szükségtelen küzdelmet vívjak a PCOS ellen.

Ezért hát köszönöm, jól vagyok. Teszem a dolgom és jól érzem magam – én ezt nem hívom küzdelemnek. Életnek hívom és élem az életem. A PCOS-sel együtt.

Szóval részemről ezzel viszlát szeptember – helló október!
Fotó:http://weheartit.com/entry/79943452

160_gramm alapok anyagcsere baba CH CHszámolás cukor cukorterhelés diagnózis dúla fogyás Férfi IR GDM GI gyorsCH inzulinrezisztencia IR iretrend IR Nyelviskola IRélet IR és PCOS kivizsgálás lelkipillér nyár PCOS pillérek PoCaKoS PoCaKoS Napló recept reggeli sport szoptatás szénhidrát szülés tapasztalat terhességi diabétesz tünetek vadkovász vajúdás várandósság Ét-rendező édesség élesztőnélkül életmód életmódváltás

2 válasz

  1. Köszönöm szépen ezt az írást! (sose értettem ezt a PCOS elleni küzdelem felkiáltást, mert hisz hiába harcol vele az ember, mindig vele lesz)

  2. Annyira jó lenne màr így tekinteni erre az egészre, mint ahogy írod….

A mathbarbara.hu cookie-kat (sütiket) használ!

Oldalam - sok más honlaphoz hasonlóan - Sütiket (cookie-kat) használ a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk a weboldalhasználatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Te adtál meg számukra, vagy más, általad használt szolgáltatásból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.