Hát eljutottunk idáig is: ma betöltöttük a 39. hetet, így minden valószínűség szerint ez az utolsó PoCakOS bejelentkezésem.. :o)
Igazság szerint már az ünnepek között is úgy álltunk, hogy nem tudtam, meddig húzzuk ki a frontok közepette, és múlt hét óta már a dokim szerint is “mindenórásak” vagyunk. De babóca egyelőre jól elvan odabent, mit nekünk hidegfront, melegfront, havazás, vagy telihold… sürgetni meg nem akarjuk.
Azért ez itt már nagyon a finish, sehogy se kényelmes már egyikünknek sem. Nagyjából úgy érzem magam, mintha egy focilabdát szereltek volna a hasamra: hiába tartok mindössze 8,5 kg gyarapodásnál, abból minimum 6 egy helyen csücsül. Nade, ez egy ilyen történet – igaz a nagyobbik lányom ilyenkor már megvolt, tehát hiába második baba, a 40. hetet most kezdem meg életemben először-, ez is hozzá tartozik és tudom, nem tart örökké. Ki tudja, ha nem lesz több babám, még talán hiányozni is fog kicsit. (majd valamikor, amikor a hormongőz megszépítette az emlékeket és épp kilátok a teendők alól, hogy ezen morfondírozzak… :o)) )
Egyelőre nem szépítem: ez itt már az a fázis, amikor az ember saját magát is nehezen viseli el, és “vágom a centit” a végéig. Na nem pusztán a kényelmetlenségek miatt – azok úgyse érnek véget a szüléssel, csak átalakulnak – hanem mert jó lenne már túl lenni rajta és tudni, hogy minden rendben. Azt csak azért nem mondom, hogy várjuk is, hogy itt legyen a kismanó, mert lélekben ő már rég itt van: mi már jó ideje ismerkedünk, és hónapok óta nevén emlegetjük, beszélgetünk róla és vele – ő már most is a mi babánk, hogy még épp pocakban van, az részletkérdés.
Ami a pilléreket illeti:
Az étrend kitart. Olyannyira, hogy igazából az ünnepek sem jelentettek kísértést. Igaz, vendégségbe nem mentünk (bár vélhetően az sem változtatott volna semmin), az itthoni menü pedig természetesen IR kompatibilis volt. A mértéktartásról pedig ha más nem, hát a gyomrom egyre fogyatkozó helye gondoskodott volna. De egyébként sem jellemző rám a túlevés, máskor sem. Talán mert ha alapból jókat eszel és eleget eszel, akkor nem veri ki a hisztit se a tested, se a lelked méééég egy kis sütiért karácsonykor se….
Az utolsó labor szerint minden csodás, így bevallom hősiesen, hogy az utóbbi 2 hétben engedélyeztem magamnak egy kis kilengést: a dúlám javaslata szerint, a könnyebb szülés reményében napi 6 szem datolya beépült az étkezésekbe. Igen, aszalt. Igen, fúj, nem jó IR mellett. Viszont az egész van vagy 30 gramm, amiből 23g a gyors CH, ezt osztom el több felé, lassú CH mellé – várhatóan ennyitől nem fog megborulni semmi.
Gyógyszert ugye már évek óta nem szedek, így ez alá a pillér alá talán a vitaminokat tudnám sorolni, az extra jód- és vaspótlással – nos ezek még megvannak. A magnéziummal ellenben a 37. héten leálltam.
Helyette viszont hősiesen iszogatom a málnalevél teát is (nem vagyok egy finnyás alkat, főleg gyógynövényekben nem, de ez azért kihívás néha… ), amire mivel GDM mellett nem lenne ajánlott, előzetesen kikértem a dokim engedélyét. Igaz, GDM-nek a közelében sem járunk, de azért mégiscsak a vércukrot piszkálhatná – erre viszont olyan kevés esélyt láttunk, hogy azt mondta, nyugodtan igyam.
Hogy mindez segít-e majd? Őszintén szólva passz, és mivel az ember lánya minden gyerekét csak egyszer szüli meg, ez soha nem is fog kiderülni. Mármint, hogy nehezebb lett-e volna ezek nélkül… De nem is ez a lényeg. Pillanatnyilag mindez egy rituálé a mindennapok intézni valói között (mert azok bizony megvannak még így a végén is), amivel ha máshogy nem, hát lélekben hangolódom arra, hogy hamarosan szülni fogok. Ami legalább annyira lelki folyamat, mint testi és számomra aktív jelenlétet és cselekvést takar, nem csak valami, ami megtörténik az emberrel…
Így hát a lelkipillér nagyrészt most erről a mentális felkészülésről szól: magára a szülésre és az első időszak kihívásaira, szoptatásra, stb.
No meg felkészül a család is: sokat vagyok a nagylányommal (aki persze még igencsak kislány), igyekszem kihasználni az időt vele, már amire még fizikai korlátaimhoz mérten lehetőség van… Sokat játszunk, együtt főzünk, olvasunk, beszélgetünk: amúgy is, meg a kistesóról is… Várja nagyon.
Aztán van ennek a fázisnak még egy fontos része: az elengedés. A terhességé, a babáé, a tényé, hogy talán soha többet nem rúg senki belülről gyomron… Hiszem, hogy ahhoz, hogy szépen magától elinduljon, el kell érnünk azt a pontot ahol mindketten készen vagyunk a régi lezárására és az új fejezet megnyitására.
A sport mint olyan, mostanra eléggé redukálódott: a mindennapi teendők ellátása is elég ezekre a hetekre…
Apropó, lezárások és új fejezetek: egy időre szüneteltetem a tanulást is. Ahogy arról a FB oldalam követői már tudnak, kicsit jobban elmélyedtem mostanában a táplálkozás témájában. És megvannak a magam tervei a továbbiakra is… nade erről majd később. :o)
Hát így állunk most… és várunk.
Holnap a blog a 2. születésnapját ünnepli, mi pedig megkezdjük a 40. hetet…
Azt hiszem, legközelebb már Baba-Mama naplóval jelentkezem majd. :o)
160_gramm alapok anyagcsere baba CH CHszámolás cukor cukorterhelés diagnózis dúla fogyás Férfi IR GDM GI gyorsCH inzulinrezisztencia IR iretrend IR Nyelviskola IRélet IR és PCOS kivizsgálás lelkipillér nyár PCOS pillérek PoCaKoS PoCaKoS Napló recept reggeli sport szoptatás szénhidrát szülés tapasztalat terhességi diabétesz tünetek vadkovász vajúdás várandósság Ét-rendező édesség élesztőnélkül életmód életmódváltás
