Inzulinrezisztencia és PCOS Mentor
Inzulinrezisztens (azaz IR-es) és PCOS-es vagyok, egy a “régi motorosok” közül. Életem nagyobb részében – több, mint 20 éve – ezek ketten az útitársaim. Az idők folyamán volt alkalmam sok mindent látni, személyesen és mások példáján keresztül is megtapasztalni – a mélypontoktól eljutni egy jó életminőségig, a tünetek csökkenéséig, a gyógyszerek elhagyásáig és a gyermekeim születéséig.
Ahogy egyre többet tanultam önmagamról és az állapotomról, észrevettem, hogy “ahová lépek, ott IR-es terem”. Látva, hogy hányan vagyunk érintettek, és hogy mennyit tud segíteni már néhány alapvető információ is, kezdtem jobban elmélyedni az elméleti és gyakorlati tudnivalókban, hogy szervezettebb formában is segíthessem a sorstársak útját.
Miben segíthetek mentorodként?
Szembenézni az új élethelyzet kihívásaival – akár megvan már a diagnózis, akár még csak a tünetek és a gyanú – sokak számára félelmetes.
Néha azért, mert tombolnak a tünetek és nem tudjuk még, hogyan lesz majd jobb.
Néha azért, mert épp egész más terveink voltak – például babázni készültünk -, mikor kiderült, hogy van még mit rendbe tenni.
Néha azért, mert túl kevés magyarázatot kapunk, és azt sem tudjuk, mit is kérdezzünk.
Néha pedig azért, mert nem látjuk, hogyan is fog a sokféle információ, instrukció egésszé összeállni, hogyan lesz mindebből egy élhető, új rend.
Ilyenkor sokat segít, ha van melletted valaki, aki mindezen maga is keresztül ment, évtizedek tapasztalatán keresztül könnyebben megérti a nehézségeidet és segíteni tud átlendülni az elakadásokon.
Coach vagyok, táplálkozási tanácsadó és sportszakember, aki nem csak könyvből tanulta, hogy mit miért és hogyan lenne célszerű csinálni.
Az egész folyamat gördülékenyebbé tehető, az életmódváltás sikeresebb lehet, ha nem maradsz magadra.
Az orvosokkal, dietetikusokkal való együttműködésed – így maga a kezelés is – hatékonyabb lehet, ha a velük való konzultációk között is van aki kísér. Ha van kitől kérdezni, gyakorlati tanácsot kérni, vagy egyszerűen csak van, aki meghallgat.
Természetesen ugyanez igaz akkor is, ha nem vagy már egészen az út elején, ha vannak már sikereid, kudarcaid is.
Lehetsz teljesen kezdő, vagy újrakezdő életmódváltó, babára vágyó, vagy esetleg már kismama, anyuka – érdemes keresned,
- ha gyanakszol, hogy problémáid hátterében inzulinrezisztencia, esetleg PCOS állhat, de nem tudod merre indulj
- ha nem rég tudtad meg, hogy érintett vagy, és szeretnéd ha segítenék eligazodni az új helyzetben
- ha megijeszt a diagnózis – vagy amit hallottál, olvastál – és választ szeretnél kapni a kérdéseidre
- ha jó lenne egy tapasztalt sorstárssal átbeszélni, hogy mindez mit is jelent, mire számíthatsz, mik a teendőid
- ha már elkezdtél tájékozódni, de túl sok az információmorzsa, esetleg elvesztél az ellentmondások között
- ha gyakorlati ötletekre, tudnivalókra van szükséged ahhoz, hogy át tudd ültetni a mindennapjaidba, amit az orvosod, dietetikusod javasol
- ha a célod tényleges eredmény, meg akarod előzni, amit meg lehet és vissza akarod fordítani, amit vissza lehet
- ha támogatásra van szükséged, hogy a környezeted is elfogadja új életmódod
- ha szeretted IR-ben, PCOS-ben érintett és tudni szeretnéd, hogyan támogathatod
- ha az élet úgy hozta, hogy angol, vagy német nyelven van szükséged a támogatásra
Hogyan segítek?
A folyamat középpontjában te állsz: az általad választott életmód célra fókuszálunk, megvizsgáljuk, azonosítjuk a jelen helyzet problémáit, a célod elérését akadályozó tényezőket. Megismerjük a helyzettel, magával a változtatással kapcsolatos érzéseidet, feltérképezzük erőforrásaidat, sratégiát készítünk az elakadás feloldására.
Szakemberként vezetlek a megfelelő étrend és edzés program kialakításában, adott esetben átbeszéljük, kik azok a további szakemberek, akiknek bevonása szükséges lehet céljaid eléréséhez.
Beszélgetéseink során a jelen feladataira és a jövőben elérendő eredményekre koncentrálunk. A te életed kihívásaira keressük a te lehető legjobb válaszaidat, megoldásaidat a célodat leginkább szolgáló életmód kialakítására. Partnered, kísérőd vagyok a céljaid felé vezető úton.