Az én történetem
Máth-Bálint Barbara (Bara) vagyok, Életmód és Táplálkozási Coach, Fitness Instruktor, régi motoros IR-es, PCOS-es, két kislány és egy kisfiú anyukája, valamint az IRánytű Blog írója.
1982-ben születtem Budapesten. Családommal ma a főváros szomszédságában élek.
Bár a sport és az egészséges életmód már kiskamaszként is fontos szerepet töltött be az életemben, a tanulmányaimmal először más irányba indultam. A japán nyelv és kultúra iránti lelkesedésemet követve, a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi karán távol-keleti interkulturális menedzsmentet tanultam.
Nagyon magamra találtam ezen a területen, mivel épp úgy érintette az élet racionális tervezéséhez-szervezéséhez kapcsolódó reál irányvonalat, mint az emberi viselkedés és kapcsolatok hozzám oly’ közel álló témakörét. A multi-környezetben végzett munkámnak – ügyfél és projekt-menedzsmentnek – pedig sok értékes tapasztalatot köszönhetek, valamint hogy elkezdtem ismerkedni a tréningek, a mentorálás és a coaching világával.
Innen kanyarodtam aztán vissza a fitness, az életmód és a táplálkozás irányába.
IR és PCOS
Ami az inzulinrezisztenciát és a PCOS-t illeti, ezek ketten kamaszkorom óta útitársaim – mondhatni, együtt nőttünk fel. Mára békésnek mondható a viszonyunk, de nem volt ez mindig így.
Az évek során volt alkalmam sok mindent látni és megtapasztalni, míg a félrekezelések és mélypontok után a javulás útjára léphettem. A “menün” szerepelt a legtöbb klasszikus fogás: a foghegyről odavetett megállapítást – mely szerint “nem nagyon lesz gyerekem” – fogamzásgátló, gyógyszerek, műtét és a magukat mindezek ellenére makacsul tartó, sőt romló tünetek követték.
Akkoriban közel sem tudunk még annyit ezekről az állapotokról, mint ma. Az internet is csak elterjedőben volt, hol voltak még akkor a témával foglalkozó oldalak, blogok, vagy az erre specializálódó orvosok, a pillérek és a komplex kezelés…
Hosszú évek kálváriája után, 2006-ban jutottam el az orvosomhoz, Dr. Tűű László endokrinológushoz. Nála rövid úton fény derült a PCOS-re, és az akkoriban még újdonságnak számító inzulinrezisztenciára is – valószínűleg egyike lehettem az elsőknek az országban, akik már célzottan erre kaptak gyógyszeres kezelést.
Számomra a diagnózis egyfajta katarzis volt. Végre volt neve is ennek a sunyi, láthatatlan szörnynek, akivel oly’ régóta birkóztam és elkezdhettem megszelídíteni.
Komplex kezelés
Akkoriban a komplex kezelés pillérei még csak kialakulóban voltak.
Az irányokat tudtuk nagyjából: az orvosi kezelés sikerének alapja a kiegyensúlyozott étrend, rendszeres mozgás és lelki egyensúly.
A sport adott volt, 12 éves korom óta része az életemnek, így ennek bevezetésével nem kellett bajlódnom. A lélek dolgaival pedig tudatosan foglalkoztam már jóval azelőtt is, hogy ez a “lelki pillér” elnevezést kapta volna.
Utolsóként az étrend került a helyére. Igaz éveken át meg voltam róla győződve, hogy én “odafigyelek” arra, mit eszem, valójában elég messze jártam attól, amire a szervezetemnek szüksége lett volna. Ezen a területen a nagy fordulat 2012 őszén, az egykori PCOS Szívügy Alapítvány közönségtalálkozója után következett be – és ezzel végre egyensúlyba került a kezelés mind a négy nagy területe.
A javulás útján
Az eredmények nem is várattak sokat magukra. Első kislányom érkezése 2013-ban több szempontból is fordulópont a történetemben. Természetesen a legjelentősebb, elemi élmény maga az anyaság – a várandósság, a szülés, a kisbabás családdá válás – volt.
Az inzulinrezisztencia és a PCOS miatt mind az orvosaim, mind a saját részemről sok odafigyelést igényelt a babavárás. Ennek eredménye egy egészséges kislány mellett a gyógyszerek elhagyása lett.
Egy – azóta már két – kislány és egy kisfiú anyukájaként egészen új fajta motivációt is találtam arra is, hogy tegyek magamért, az egészséges és hiteles életért. Hiszen neki(k) egy fitt, életvidám anyukára van szükségük még sok-sok éven át, aki nem csak hogy “bírja a tempót”, de követésre érdemes példát is tud mutatni.
Megosztani a tapasztalatot
A gyakorlati tapasztalatok mellett egyre jobban elmélyedtem az életmódhoz kapcsolódó tanulmányokban.
2014-ben bekapcsolódtam az egykori PCOS Szívügy Alapítvány munkájába. Különösen megérintettek a babáért küzdő sorstársak történetei, örömmel támogattam őket a várandósság és a babázás során felmerülő helyzetekben. Mindig hatalmas öröm volt számomra is egy-egy kicsi baba érkezése. Ez a terület a mai napig a “szívem csücske” maradt, a gyerekek, kamaszok prevenciójával együtt.
Ugyan az alapítvány és a mögötte álló Mens Mentis Egészségcentrum idő közben sajnos felbomlott, nagyon sokat köszönhetek ezeknek az időknek – szakmai sorvezetőmet azóta is a szellemi utódnak tekinthető Endocare Endokrinológiai Központ jelenti. Külön köszönettel tartozom Dusa Fanny klinikai dietetikusnak sok éve tartó, töretlen támogatásáért.
Látva a sok ismétlődő kérdést, aggodalmat, félreértést, 2015-ben blog írásába kezdtem.
Az IRánytű Blog indulásakor alcímként egy idézet szerepelt Robert Frost-tól:
“The best way out is always through” – vagyis
”A legjobb kivezető út az átvezető út”.
Számomra legalábbis egészen biztosan így volt.
Ahhoz, hogy fel tudjak nőni az inzulinrezisztencia és a PCOS kihívásaihoz, alaposan bele kellett ásódnom és átküzdeni magam az akadályokon. Tanultam közben türelmet, kitartást, önismeretet, felelősségvállalást is. Merni kételkedni, utánajárni, hinni saját magamban. Néha kudarcot vallani, felállni és újrakezdeni.
Az IR tudatosságra nevelt és adott egy sajátos életszemléletet. Inspirált arra, hogy keressem a saját utam, kipróbáljak új dolgokat. Tanultam egyfajta egészséges önzést is, hogy igenis törődnöm kell magammal, mert adni is csak akkor tudok, ha van miből.
Egészséges IR-es
A felépített életmód hosszú távon is hatékonynak bizonyult: mára 3 egészséges gyermek fitt anyukája vagyok. Több, mint 10 éve elhagytam a gyógyszereket, minimális tünetek mellett tartom formában magam egy rugalmas, élhető és szerethető étrenddel, edzéssel. Mert inzulinrezisztencia mellett is lehet egészséges, teljes értékű életet élni.
Időközben nyilvánvalóvá vált, hogy “ahová lépek ott IR-es terem”, azaz rengeteg az érintett. Láttam azt is, hogy vannak nagyon jó szakemberek, de az érintettek nem igazán tudják, hol keressék őket, merre induljanak. Nincs aki segítsen nekik eligazodni a sokszor ellentétes információk tengerében, aki “lefordítaná magyarra” amit az orvosnál, dietetikusnál hallanak, vagy segítene az előírt étrendet, sportot a gyakorlatba átültetni, nem megfeledkezve a folyamat lelki oldalairól sem. A menet közben felmerülő kisebb kérdéseik sem feltétlen érnek rá heteket a következő vizitig, és néha komolyabb válaszokra van szükség, mint amit a sorstárs fórumokon kaphat az ember.
Így indult el a mentorálás, hogy másoknak ne kelljen egyedül bolyonganiuk ott, ahol én már tudom, hogyan lehet utat vágni.
