Családi étrend inzulinrezisztenséknél – édesítőszerek a gyerekek étkezésében

Facebookgoogle_pluspinterestlinkedin

 

Különösen kényes témához nyúlok ezúttal, de sok kérdés érkezik ezzel kapcsolatban, így ideje bővebben írnom róla: adhatóak-e kisgyerekeknek, és ha igen, mikortól és hogyan az IR étrendben leggyakrabban használt természetes alapú édesítők: az eritrit, a xilit és a stevia?

Mivel az én két lányom IR-barát háztartásba érkezett, ahol jó ideje lecseréltem már a cukrot és az egyéb, nem annyira baráti édesítőket a fenti háromra, ez a kérdés természetesen nálam is felmerült. Saját érintettségünk és más kismamák, anyukák kérdései nyomán az évek során 4-5 dietetikustól és 2-3 belgyógyásztól is útmutatást kértem, egybehangzó véleményük pedig az volt, hogy 1 éves kor felett, kis mennyiségben, alkalmanként és óvatosan kóstoltathatóak ezek az édesítők. Ez így nekem elég meggyőzőnek tűnt, és így is tettem. Ezért találtok nálam gyerekeknek is szánt receptet például nyírfacukorral.

Az utóbbi időben azonban több, ettől ilyen-olyan irányban jelentősen eltérő véleménnyel is találkoztam – míg van, aki 6 éves kor előtt egyáltalán nem adná, van, aki már a pár hónapos csecsemőnek is adna eritritet – így elkezdtem kicsit alaposabban utána olvasni a témának: melyik vélemény min alapszik?
Valamivel több, mint 20 vonatkozó állásfoglalást, kutatási anyagot, cikket néztem át és szeretném összefoglalni, hogy mire jutottam.

Fontos: ez itt az én kutakodásom eredménye, nem orvosi állásfoglalás, nem dietetikusi ajánlás (persze egyeztettem vele), hanem a saját véleményem, amire a rendelkezésemre álló információk alapján, jelenlegi legjobb tudásom szerint jutottam. Azért írom le, hogy egy helyen legyen, hátha valaki megint megkérdezi, mit gondolok a témáról.

 

Szokásomhoz híven, induljunk megint egy kicsit távolabbról, magától az édes íztől:

Szóval igen, az édes az egyik alapvető íz, és igen, természetes, hogy vonzódunk hozzá már csecsemőkorban is, hiszen az anyatej íze is édeskés.
És igen, ennél fogva a kisbabák, gyerekek szívesebben fogadnak el édes táplálékokat. Nem is igazán meglepő, hogy egy apró gyomorához képest óriási energia igénnyel rendelkező csecsemő az energiadúsabb, szénhidrátban (ami ugye elsődleges energia forrásunk) gazdag táplálékot jelző édes ízt kedveli. Az édes íz keresése – normál esetben – idővel alábbhagy(na ha hagynák).
Igen ám, de ez a genetikailag meghatározot módon kedvelt édes ízérzet a babáknál nem más, mint a tej íze, később a gyümölcsöké, zöldségeké – meglehetősen messze áll attól, ami a legtöbb, só-cukor-ízfokozó Bermuda-háromszögben tengődő felnőttnek eszébe jut az édes ízről. (Az összehasonlítás kedvéért: ha a cukor (sucrose) édes ízhatását 1 egységnek tekintjük, akkor a tejcukoré (lactose) 0,16 egységnek felel meg.)

Az, hogy mit mennyire érzünk édesnek, és ez számunkra kellemes-e, vagy kellemetlen, alakítható, szoktatható. A baba kedveli az édeset, mondjuk az eper édes ízét. Arra viszont, hogy mindez jó vastagon porcukrozva az “igazi”, már a felnőttek vezetik/nevelik rá. A tejet sem jutna eszébe két kanál cukorral inni, ha nem így tennék elébe, és a banánturmix sem kiáltana mézért. De hát ugye, cukorral jobban megeszi az a fránya ovis még a káposztástésztát is… Arra meg úgy látom, az indokoltnál sokkal többször éreznek a felnőttek késztetést, hogy beletrükközzék a gyerek étrendjébe azt is, amit nem szeret – ha mással nem, hát két kanál cukorral.

Idővel aztán rátanul minderre az ízérzékelés: egyre kevésbbé érzi a természetes ízeket és egyre inkább a mesterségesen felerősített, agyoncukrozott ízt találja normálisnak, kívánatosnak – így jutunk el oda, hogy valaki számára a cukorterhelésnél használt oldat egy kellemes limonádé.
Ha tehát elég munkát fektetünk bele, valóban íztelennek fogjuk érezni az egészséges ételeket, és olyan falatokban találunk majd édes élvezetet, amikkel nem csak “bűnözünk” (mert hát tudjuk, hogy nem kéne, de olyan finom), és egy sor egészségügyi nyavajára is szert tehetünk, de amik alap esetben nem is ízlenének.

És vice versa: sok életmódváltó (köztük én is) beszámol arról, hogy miután egy ideje elszakadt a cukrozott ételektől, nem csak a kávéjába érzi elegendőnek a tej édességét, elegendő desszertnek egy gyümölcsöt, de némelyik régi kedvencét már ehetetlenül édesnek is érzi.

Tehát: a kellemes édes íz kedvelése természetes tulajdonságunk, de az, hogy mit találunk kellemesen édesnek, egyfajta tanulási folyamat eredménye.

 

Éppen ezért, amikor egy kisgyerek egészséges étkezéséről van szó, alapvető fontosságú, hogy az ételek természetes ízét ismerje és kedvelje (vagy épp ne kedvelje) meg. Ne szoktassuk rá fölöslegesen olyasmire, amiről később az egészsége érdekében erőfeszítések árán kell leszoknia, minél később és mértékletesen találkozzon a “felturbózott” ízvilággal.

Alap, hogy kerüljük mind a túlzott sózást, fűszerezést és lehetőleg a hozzáadott édesítést is. Az, hogy mivel édesítünk, másodlagos kérdés: fontosabb az, hogy amikor csak lehet, NE édesítsünk külön. Érdemesebb inkább kombinálni az ételeket, egy kevésbbé ízletes zöldséget valami karakteresebb ízű zöldséggel, gyümölccsel együtt kínálni, egy túrókrémet, vagy egy babakekszet inkább magával a gyümölccsel édesíteni – utóbbinak meg lesz az a pozitívuma is, hogy az esetleg pépesített gyümölcs felgyorsuló széhidráttartalmát a túró, vagy a teljes kiőrlésű liszt, zabpehely kicsit ellensúlyozni tudja.

Arra a kérdésre tehát, hogy édesítsük-e a babának készülő falatokat akár cukorral, akár mondjuk eritrittel, a válasz egyértelműen az, hogy NE.
Nade mi a helyzet akkor, amikor a kicsit nagyobb baba már kap a családnak készülő ételekből is?

Esetleg önállóan rárabol IR-es anyu saját részre sütött, édesítős zabkekszére?
Itt jön képbe a mi kérdésünk: kaphat-e a gyerkőc a mi, eritrittel, xilittel, esetleg steviával édesített IR-barát ételeinkből?
A helyzet az, hogy akármennyire is kerestem, egyértelmű választ nem találtam így erre, ezért jött a begyűjtött infó rendszerezése, összevetése.

A felbukkanó ellenérveket általánosságban 3 csoportba tudtam sorolni:

  1. Ne kapjon, mert ezek használata is
    1. az erős édes ízre szoktatja,
    2. megzavarhatja a szervezetét a csökkentett kalóriaérték, amit kompenzál és ezek is elhízáshoz vezethetnek
    3. az édes íz önmagában is inzulinválaszt provokál
  2. Ne kapjon, mert hasmenést okozhatnak, és ez egy kisgyereknél komolyabb következményekkel járhat, mint a felnőtteknél
  3. Ne kapjon, mert nem áll rendelkezésre elegendő adat a hosszú távú hatásokról, lehet negatív következményük

És amit ezekről gondolok:

1.a: Teljesen jogos felvetés. A gyerkőc bizony nem tesz különbséget, hogy miből is származik az az édes íz, ami neki ízlik: keresni fogja. Teljesen mindegy, hogy cukorral, vagy édesítőkkel szoktatjuk rá a felerősített édes ízekre, rászokik. És lehet, hogy mi teljes nyugalommal kínáljuk viszonylag gyakran “egészséges” édességekkel, ettől ő még nem fogja tudni, miben más anyu sütije a szomszéd néniénél: ha gyakran eheti egyiket, akkor nyilván a másikat is – bonyolult magyarázatok, szomszédok, nagymamák, stb. sértődése helyett lényegesen egyszerűbb eleve mértékletességhez szokni.
Ha viszont jól csináljuk a mi kis IR életmódunkat, – és nem estünk át a ló nyírfacukorba mártott oldalára, ahol tepsi számra sütjük a “nemszámolós” sütikéket hetente többször is – akkor a változatos étkezés és a mértékletes édességfogyasztás eleve adott. Ilyen esetben nem tartom “fenyegetőbbnek” egy-egy eritrites süti elfogyasztását a karácsonyi édességdömpingnél…  (Amit nem, ha a gyerek már közösségbe jár, akkor nem lehet kivédeni, csak a “károkat” minimalizálni.)

 

1.b: Valóban találtam olyan kutatásokat, amik arról szóltak, hogy ha gyerekek kalóriabevitelét csökkentjük, és a szokásos cukros üdítőjüket nullkalóriás, édesítős itallal váltjuk ki, annak általában az a következménye, hogy – ha az étrendjük egyéb módon nincs szabályozva – bizony, más forrásból pótolják a kieső kalóriát. (Sőt, van olyan megfigyelés is, hogy a soványabb gyerekek nagyobb mértékben pótolnak, mint testesebb társaik.)

De azért figyeljünk egy pillanatra: itt a szokott kalória bevitelt csökkentették (tehát tényleges hiányt hoztak létre), olyan gyerekek esetében, akik rendszeresen fogyasztottak cukros üdítőt, és semmilyen más adatunk nincs az étkezésükről (annak kielégítő tápanyag tartalmáról), illetve arról sincs, hogy ez a többletevés vajon tényleges hiányérzet miatt jött-e létre, vagy pszichés okokból (“ha az üdítő diétás, akkor szabad még két sütikét enni”).
Akárhogy is, ez azért nagyon nem ugyanaz, mint amikor alapvetően egészségesen táplálkozó, cukros üdítőkhöz nem szokott gyerekek elfogyasztanak pl. egy steviával édesített limonádét (aminek a kalória tartalma nem hiányzik sehonnan)… Utóbbi esetre nem találtam kutatást.

Arról viszont pont találtam tanulmányt, ahol – cukorral, eritrittel, xilittel és placebóval végzett terheléses vizsgálat során – az alanyok az eritritet és xilitet laktatóbbnak találták, később éheztek meg tőlük. Az tehát, hogy az ezekkel készült ételből automatikusan többet akarna fogyasztani az ember, nem tűnik megalapozottnak – hacsak nem a pszichés faktor (“ezekből büntetlenül lehet sokat”) közbeszólása miatt… Ez viszont, kisgyerekeknél nem szól közbe, legfeljebb a szülőkön keresztül.

 

1.c: Az édes íz, és az ő inzulinválasza, meg annak jelentősége – ellentmondásos eredmények születtek a témában. Vannak kutatások, amik találnak összefüggést (édes íz és inzulinválasz között), vannak amik nem, és kérdéses ennek az inzulinreakciónak a jelentősége is.
Józan paraszti ész mentén azt mondanám, hogy lehetőség szerint ne nyalogassunk egész nap édesített itókákat, ne nassolgassunk se mi, se a gyerek, egyébként meg egy normális étkezés keretein belül nem aggódnék emiatt.

 

2: Szintén jogos aggodalom: egy hasmenéses állapot kisgyerekek esetében sokkal veszélyesebb lehet, mint egy felnőttnél. Ezért is indokolt különösen, hogy nagyon kis mennyiséget és nagyon óvatosan kóstoljon, valamint lehetőleg ne a leggyakrabban emésztési panaszokat okozó xilittel kezdjük…

Amiket ritkábban említenek:

    • A xilit és az eritrit mindketten cukoralkoholok, nagy különbség közöttük az, hogy az eritrit felszívódása során lényegesen kisebb utat tesz meg a bélcsatornában, mint a xilit. Ezért nem számolunk az eritritre szénhidráttartalmat, míg a xilitre 60%-ot, és ezért okoz sokkal ritkábban emésztési panaszokat, mint a xilit.
    • Ettől függetlenül, nagyobb mennyiségben fogyasztva az eritrit is hashajtó hatású. Ennek “határértéke” kb 0,73 gramm/testsúlykilogramm egyszeri elfogyasztása, és ez érvényes 4-6 éves kisgyerekekre és felnőttekre is.
    • Sőtmitöbb, allergiásnak is lehet lenni az eritritre, igaz ez nagyon ritka, gyerekek tekintetében mindössze 1 dokumentált esetet találtam, egy 5 éves japán kisfiúét.
    • A xilit viszont – legalábbis elméletileg – okozhat hipoglikémiát, bár ehhez igen nagy mennyiség (kb 200g) egyszerre történő elfogyasztása kellene, de kisgyerekek esetén ezzel kapcsolatban sem árt résen lenni.

Legyen szó tehát akár felnőttről, akár gyerekről, nyakló nélküli fogyasztása egyik édesítőnek sem javasolt.
Hiába nulla CH, hiába nulla Kcal, hiába “szabad”.

 

3.  Ennek a felvetésnek is helyt kell adnom. Valóban, nem igazán állnak rendelkezésünkre olyan kutatások, amik ezeknek az édesítőknek a hosszú távú hatását vizsgálnák – legyen szó az anyagcserére, a hormonokra, vagy akár a bélflórára gyakorolt hatásukról. Többek között azért sem, mert nem is állhatnak: nagyjából 30 éve használja őket az élelmiszeripar – az elsők, akik gyerekként ilyesmit ehettek még csak fiatal felnőttek. Arra vonatkozóan pedig, hogy milyen hosszú távú hatásuk van inzulinrezisztencia esetén (amit kb 15-20 éve kutatnak), vagy esetleg IR-esek ezeket fogyasztó gyermekei esetén – még annyi adat sincsen.

Ezen kívül, a legtöbb általam a témában elolvasott kutatási anyagnak megvannak a maga korlátai, amikre a készítők maguk is felhívják a figyelmet – és amiket a kapott eredmények értelmezésekor figyelembe kell venni. Nem vesznek számításba olyan körülményeket, amik pedig a végeredmény szempontjából lényegesek lehetnek, nem mindig tesznek különbséget mesterséges és természetes alapú édesítők között, bizonytalan (pl önbevalláson alapul) az adatok forrása, a kutatás finanszírozása kapcsán merül fel, hogy nem egészen objektív az eredmény, vagy “csupán” ellentmondásos eredmények születnek… Ezek miatt rengeteg esetben az a konklúzió, hogy bár az eredmények utalnak erre vagy arra, további kutatásokra van még szükség.

Nem találtam tehát olyan adatot, ami kifejezetten javasolná kisgyerekek számára az eritrit, xilit, vagy stevia fogyasztását – DE olyat sem, ami kifejezetten nem javasolja. Ennek fényében teljesen érthető, ha valaki ódzkodik az édesítők használatától, és ugyanennyire érthető az is, aki azzal érvel, hogy a cukor káros hatásait már ismerjük, nagyob bajt ezek sem okoznak. Itt jön képbe a tájékozódás, mérlegelés, és a felelős (szülői) döntés.

 

Konklúzió

Összefoglalni mindezt talán úgy tudnám a legjobban, hogy a pillanatnyilag rendelkezésemre álló információk alapján, egy kiegyensúlyozott, egészséges étrend részeként – ha nem okoznak panaszt és nincs orvosi ellenvetés – nem tartom károsabbnak az eritrit, xilit vagy stevia alkalmankénti és mértékletes fogyasztását, mint a cukorét.

Az egészséges, 1 évesnél fiatalabb babák esetében való édesítő használat szerintem védhetetlen, semmiféle indokot nem tudok rá elképzelni. Egy ekkora csecsemőnek leginkább anyatejre, annak hiányában megfelelő tápszerre, majd 6 hónapos kora után hozzátáplálásra van szüksége – nem arra, hogy válogatás nélkül mindenből kapjon, ami a család asztalára kerül. Arra pedig végképp nem, hogy a kifejezetten neki készült ételt, italt – a gyümölcsök természetes édességén túlmenően – édesítsék. Bármivel is.

A 6 éves kori limitet egyetlen forrásban találtam meg (lásd a lista 22. pontját alább), de ott is különbséget tesznek mesterséges és természetes alapú édesítők között: ez a korlátozás az előbbire (szacharin, aszpartám, aceszulfám-k, stb) vonatkozik. Ugyanez a forrás a természetes alapú édesítőkre (cukoralkoholokra) vonatkozóan csak azt rögzíti, hogy cukorbeteg gyerekek étrendjében hogyan kell számolni velük – tiltás nincs velük kapcsolatban. Számomra kicsit logikátlan is lenne, ha egy élelmiszert egy beteg gyermek fogyaszthatna, de egészséges társa nem.

Mindezeket egybevetve én maradtam az eredeti véleményemnél: 1 évnél nagyobb gyerekeimnek, panaszok és orvosi ellenvetés híján, egészséges és kiegyensúlyozott étrendjük részeként, alkalmanként és mértékkel merek adni eritritet, xilitet és steviát – ezért a továbbikaban is meg fogjátok találni ezeket a receptjeimben. Most már indoklás is van hozzá. 🙂

Ettől függetlenül, ne engem tekintsetek mérvadónak: kérdezzetek dietetikust, olvassatok utána, mérlegeljetek és döntsétek el, ti hogyan csináljátok.

 

 

Források:

  1. Sugar in Infants, Children and Adolescents: A Position Paper of the European Society for Paediatric Gastroenterology, Hepatology and Nutrition Committee on Nutrition
  2. Complementary Feeding: A Position Paper by the European Society for Paediatric Gastroenterology, Hepatology, and Nutrition (ESPGHAN) Committee on Nutrition
  3. Young Child Formula: A Position Paper by the ESPGHAN Committee on Nutrition
  4. Early Exposure to Nonnutritive Sweeteners and Long-term Metabolic Health: A Systematic Review.
  5. Nonnutritive sweeteners and cardiometabolic health: a systematic review and meta-analysis of randomized controlled trials and prospective cohort studies
  6. Early-Life Exposure to Non-Nutritive Sweeteners and the Developmental Origins of Childhood Obesity: Global Evidence from Human and Rodent Studies
  7. Artificial Sweeteners:  https://www.hsph.harvard.edu/nutritionsource/healthy-drinks/artificial-sweeteners/
  8. Impact of Masked Replacement of Sugar-Sweetened with Sugar-Free Beverages on Body Weight Increases with Initial BMI: Secondary Analysis of Data from an 18 Month Double–Blind Trial in Children
  9. Artificial sweeteners are not the answer to childhood obesity.
  10. Nonnutritive Sweeteners: Current Use and Health Perspectives
  11. Effects of stevia, aspartame, and sucrose on food intake, satiety, and postprandial glucose and insulin levels
  12. Sweet taste receptor expressed in pancreatic beta-cells activates the calcium and cyclic AMP signaling systems and stimulates insulin secretion.
  13. Sweet taste, not just calories, dictates metabolic response
  14. Sweet-taste receptors, low-energy sweeteners, glucose absorption and insulin release.
  15. Low-Calorie Sweeteners: Disturbing the Energy Balance Equation in Adolescents?
  16. Effects of stevia, aspartame, and sucrose on food intake, satiety, and postprandial glucose and insulin levels.
  17. Gastrointestinal tolerance of erythritol-containing beverage in young children: a double-blind, randomised controlled trial.
  18. Gut hormone secretion, gastric emptying, and glycemic responses to erythritol and xylitol in lean and obese subjects.
  19. Predictive modelling of the exposure to steviol glycosides in Irish patients aged 1-3 years with phenylketonuria and cow’s milk protein allergy.
  20. Nagy cukorkalauz – mit adjunk a kicsiknek?
  21. A Xilit és az Eritrit sötét oldala
  22. Dr. Darvay Sarolta (szerk): Táplálkozástani és élelmezéstani ismeretek, 3. kötet: Csecsemő- és kisgyermeknevelés, Líceum Kiadó 2013, 42-43. o.

Facebookgoogle_pluspinterestlinkedin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.