Baba-Mama Napló 2.- IR-rel a szülőszobán

Facebookgoogle_pluspinterestlinkedin

CH pótlás és társai, avagy enni vagy nem enni, ez itt a kérdés…

Mégpedig jó kérdés. Mert az ugye egy dolog, hogy az ember lánya több-kevesebb munkával gatyába rázza magát annyira, hogy IR/PCOS mellett is – így vagy úgy, de – megfogan a baba.

Egy másik dolog, hogy aztán a baba megtartása és egészséges fejlődése érdekében végig odafigyel magukra.
Hiszen a jól megválasztott étrend, sport, stresszkezelés és szükség esetén ezek gyógyszeres kiegészítése hozzájárul a baba megtartásához (tehát csökkenthető általuk a vetélés kockázata), és a minket gyakrabban érintő terhességi cukorbaj is elkerülhető/kordában tartható velük. No meg, nem árt kicsit messzebbre is nézni: egyre több hír szól arról, hogy a baba későbbi egészsége szempontjából mennyire fontos ez az első időszak, és lássuk be az sem mindegy, hogy a mi egészségünk mennyire csúszik szét a várandósság alatt.
Szóval tesszük amit kell és tudunk – ez nem kérdés.

De aztán eljön a pont, amikor az a babóca útnak szeretne indulni és az ember IR-es lánya hosszabb-rövidebb ideig a szülőszobán vendégeskedik – esetünkben ez is igényel(ne) némi odafigyelést.
A vajúdás, szülés ugyanis hosszú órákon át végzett kemény fizikai munka, nem kevés energia kell hozzá. És bár pl. egy maratont lefutni senkinek sem jutna eszébe étlen-szomjan, az, hogy kell-e foglalkozni a kismama szülőszobai evés-ivásával, meglehetősen megosztó téma, még  a kismamák között is. Ott a sok pro és kontra egy esetleges altatás kockázatai, és a nem annyira kitikkadt anya előnyei között, és bár egyre több helyen pedzegetik (múltkor pl. még Index címlapon is ebbe futottam bele), hogy azért anyuka közérzete mégiscsak fontos befolyásoló tényező a történések kimenetelében, mindig van, akit a kockázatok aggasztanak jobban, akinek soha eszébe sem jutna, akinek bezzegazőidejében,no meg ki a fene érez éhséget két fájás között…

Ahogy annyi minden más, ez is egyéni kérdés kéne legyen, az adott helyzethez igazítva, megbeszélve orvos és kismama között: ideális esetben van egy orvosunk, vagy szülésznőnk, esetleg dúlánk akiben megbízunk és akivel mérlegelni tudjuk az előnyöket – hátrányokat. (Azért ebben a sorrendben, mert mondhat bárki bármit, amíg nála szülünk addig az orvosunk lesz felelős értünk.) Ha nincs ilyenünk, akkor marad saját magunk tájékozódása és a kórház protokollja, amihez igazodnunk kell.

Mérlegelve a saját helyzetem, én a magam részéről egyszerűen nem választottam volna olyan orvost/kórházat, ahol nem engednek enni, vagy pláne inni a vajúdás alatt. Természetesen nem arra kell itt gondolni, hogy az ember lánya egy komplett 3 fogásos menüt kívánna meg a a fájások közepette, de azért tudatosítsuk magunkban, hogy ha meg nem is éhezünk, az IR a szülőszobán is IR marad:
akinek egy hosszabb edzés során is szénhidrátot kell pótolnia, nyugodtan készülhet ugyanerre a szülésnél is.

De mit vigyünk magunkkal?

Éppen azért, mert sem kedvünk, sem időnk, de vélhetően étvágyunk sem igazán lesz a vajúdás során eszegetni, olyasmiben érdemes gondolkodni, ami kis mennyiségben fogyasztva is sok energiával lát el, méghozzá gyorsan. Külön jópont, ha nem kell sokat vesződni az elfogyasztásával sem.
Ezért is szokták pl. a szőlőcukrot javasolni, én azért kezdtem variálni, mert – bár szülés közben édes mindegy lenne, hogy cukrot eszem az IR-emre – nagyon nem szeretem.

A felkészülésénél az elméleten túl az előző szülés tapasztalataiból indultam ki, próbáltam hasznosítani őket…
Így visszagondolva kicsit csodálom is, hogy 8,5 kg-nál megállt a súlygyarapodás, mert annyira bennem volt az, hogy ne éhgyomorra menjünk megint szülni, hogy az utolsó 2 hétben kb 2 óránként ettem valamit… Így aztán – igaz, akkor még nem tudtam, hogy pár óra múlva babázunk-, még út közben a kórház felé is eltüntettem egy szendvicset.

A másik tapasztalat, ami élénken él az emlékeimben az, hogy pont mikor már nagyon kellett volna az energia, akkor már egy kocka csokit sem tudtam megrágni: így kerültek hát be elsőként a táskába a folyékony CH-források: az izotóniás sportital és a 100%-os gyümölcspüré.

 

A képen látható kekszet és csokit inkább későbbre szántam, végül hozzájuk sem nyúltam a kórházban töltött 3 nap alatt…
A sportital és a gyümölcspüré viszont jelesre vizsgázott: igaz, hogy gyors és könnyű szülés volt, de egy hosszú és fárasztó nap végén futottunk neki, így azért elkélt a plusz energia. Enni nem igazán lett volna kedvem és melegem is volt, így külön jól esett az ivás és a gyümölcsös íz is. Nagyon gyorsan pótolták az elhasznált CH-t és folyadékot, visszatöltöttek – illetve leginkább nem is hagytak lemerülni. Az első szüléshez hasonlítva – aminek ugye éhgyomorra futottam neki, és csak víz és csoki volt nálam, amiből meg nem tudtam enni…- sokkal jobb volt végig a közérzetem, egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy nem fogom bírni, vagy kimerülnék. Nem utolsó sorban, ezúttal a baba vércukra is rendben volt…

A maradékot a szülés utáni órákban tüntettem el, megalapozandó a regenerálást és a tej beindulását.
Apropó, tej beindulása: a történet teljességéhez hozzá tartozik, hogy a kórházi koszt sajnos bármennyire is normális helyen van az ember, olyan, amilyen: hát attól épüljön fel meg induljon be az ember teje…
Még ha a vércukrom nem is állt volna fejre tőle teljesen, az emésztésem tuti kikészült volna, így esett, hogy első este fogtam magam és (teljes kiőrlésű) pizzát rendeltem alkoholmentes sörrel…
Minden mást otthonról hoztak nekem, kenyértől a gyümölcsökig.

Az eredmény: pár óra babával összebújós alvás után talpraálltam és elindult minden szépen a maga útján…

Facebookgoogle_pluspinterestlinkedin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.